|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégHivatali patkányokKöves Gábor
Filmünkben kiszabadulnak a hivatali magánzárkába kényszerült szellemek, és engedve bosszúvágyuknak, lesújtanak a Vállalatra.
Az evolúció rendje szerint az iskolaköpenyt viselő tanulóból szellemi egyenmunkás válik, aki érdemei elismeréseként már választhat is: a sötétkék, a fekete és a szürke öltöny között. A Lázadás élménye csak a moziban adatott meg neki/nekünk. Micsoda felszabadító érzés volt gerincoszlopot kiegyenesítve felállni az iskolapad tetejére! Tisztelegtünk a félreállítottnak, és nyíltan lenéztük a zsarnokot. Mike Judge, a Beavis és Butthead sorozat megalkotójának jóvoltából most ismét lázadhatunk, persze megint csak az óvatos duhaj módjára, a moziterem sötétjébe burkolózva.
Egy túlságosan is sikeres stresszmentesítő hipnózis eredményeként (a kísérlet sikerült, de az orvos meghalt) hősünk, Peter lelke kirepül a paravánok által behatárolt munkahelyi élettérből, és többé nem is kíván visszatérni oda. A megalkuvás napi programjának helyét olyan felszabadító élmények veszik át, mint a túlóra helyetti jóízű alvás, a gondtalan pecázgatás, a pincérnő felcsípése, és mindezek non plus ultrájaként, a vállalattal való leszámolás kitervelése. Peter munkahelyi anarchiája a film szellemes fordulata folytán nemhogy pályafutása végéhez, hanem feljebb-bukásához vezet. A vígjáték attól működik igazán, hogy nem esik vad túlzásokba. Kikerüli a Keresd a nőt!-típusú humor csábítását, figuráit és fordulatait az abszurd és a hihető közötti vékony kötélen egyensúlyoztatja. Judge mértéktartása átélhetővé, de a bevételi listák mostohagyermekévé teszi a Hivatali patkányokat.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1027 átlag: 5.61 |
|
|
|
|