|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégLambada, a tiltott táncBarna Imre
A filmekhez zene is jár. A némafilmek korában eleven zongoristát kapott a pénzéért a vizuális ellankadástól óvni kívánt néző. Amióta pedig hangos a mozi, a zongorista is rákerült a filmre. Hol csak a hangsávon kap helyet, hol meg – ha eléggé fotogén – a mozgóképen is. Ilyenkor szokás zenés filmről beszélni. És ha – miheztartás végett – az is a néző agyába sulykolódik, hogy miként reagálhatna a megmutogatott zenére, zenéstáncos filmmel van dolgunk. Volt a huszadik század (és egyben a filmtörténet) során egy évtizednyinél nem hosszabb, röpke korszak, amikor a szórakoztató zene és a tánc forradalmi üggyé vált. Forradalomra aztán nem került sor, legfeljebb, Umberto Eco szavaival, „minden idők legnagyszerűbb forradalomutánzatára”. Ez a forradalomutánzat végül is csak a felszínt, a külsőségeket, az életmódot forradalmasította. A divatokat: többek között a zenék, a táncok és a zenés táncos filmek divatját. De hol vagyunk ma már ettől is! A kilencvenes évek elejére sokkal okosabbak lettünk. Megtudtuk, mi az, hogy forradalom, és mi az, hogy utánzat; meg azt is, hogy mi a különbség jó meg rossz utánzat között. Az ellenkultúra meg a szórakoztatóipar, a rock meg a lambada, a Hair meg egy lambada-film között. Nem dőlünk be, ha mégúgy biztat is, amolyan „ellenesre” (dzsungelkiirtás-ellenesre, ózonlyuk-ellenesre, csúnyafehérember-ellenesre) merevült pózban a szóban forgó lambada-film: „hagyd magadba áramlani az életet és akkor minden más jön magától”. Nem, nem dőlünk be, mert megokosodtunk. Tudjuk, amit tudunk: a lambada egy divatos tánc, az új lambada-film pedig... Az pedig az új lambada-film.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1508 átlag: 5.5 |
|
|
|
|