|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégNightwatch – Éjjeliőr a hullaházbanVarró Attila
Húsz évvel ezelőtt a koppenhágai palotaőrség egyik tagja filmfelvevő gépével bejárta az Egyesült Államokat: országutakon stoppolt és hetente vért adott, hogy nyersanyagot vehessen a kamerába. Jacob Holdt hazatérése után ötórás dokumentumfilmben foglalta össze öt esztendő tapasztalatait, amely az Amerikai képek címet kapta. Két évvel ezelőtt egy fiatal koppenhágai rendező is átszelte az óceánt egy Amerikai Kép kedvéért, a megvalósításhoz azonban nem kellett saját vérét áldoznia: a mohó stúdió-vámpírok első és egyetlen játékfilmjére éheztek. Ole Bornedal – hasonlóan holland sorstársához, a hollywoodi humuszban azóta nyomtalanul felbomlott George Sluizerhez – a Régi Ötlet amerikanizált újrahasznosításával debütálhatott az Újvilágban.
A Nightwatch a Nattevagten pragmatikus fordítása egy gyökeresen eltérő kultúra nyelvére, amelynek ismeretlen arcoktól idegenkedő, fél-analfabéta nagyközönsége jobban irtózik a külföldi filmektől, mint a hullagyalázástól. Ebben a nekrofil önremake-ben is csupán egyetlen szerep jutott európai színésznek: első amerikai filmjében Ewan McGregor játssza az ifjú joghallgatót, aki új munkája során nemcsak fehér köpenyes profikkal, de egy mindenre elszánt amatőr Hasfelmetszővel is kénytelen közelről megismerkedni – személye finom utalás az amerikai vérfürdőbe csöppent dán rendezőre. A drasztikus környezet-változás a történetet sem kímélte: a felnőtté válás kényszerű fóbiáit és fíliáit boncolgató, keserű pszicho-horror elvesztette szellemes szüzséelemeit és az eredeti gondolatokat; a kilencvenes évek már-már hullamerev műfaji kánonjához precízen hozzáigazított Psycho-horror lett belőle. („Hatos szabály: Az igazi gyilkos a Psycho egyik szereplőjének nevét viseli.”) Andersen és Nietzsche átengedte helyét Hitchcocknak és Jack Nicholsonnak; a vallási és szexuális tabukat komolyabban megsértő jelenetek pedig egyszerűen kimaradtak. Nélkülük a Nightwatch olyan, akár holttestei – egy a nyitott koporsós temetésre sebtében összefércelt és kikozmetikázott tetemek közül; létfontosságú szervei távoli polcokon áznak a formaldehidben, odabenn mindössze a belek és egy vérfoltos bordaterpesz árválkodik. Földet rá.
Az autopszia végeredménye: a szignó kétségtelenül a dán művészé, az alkotás mégis utánzat, bár ügyes iparos-munka – korai Bornedal helyett inkább egy közepes Soderbergh... Az eredetit Éjféli játszma címen keressék a rosszabb videotékákban.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1160 átlag: 5.44 |
|
|
|
|