|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégTuristákBori Erzsébet
Az első párocska (Tiltott nő) után most egy egész kis csapatot indít el Philippe Harel, ugyanazon a vonalon. Kipróbált járat ez, Eric Rohmer mindig ezen utazik, immár több évtizede. Kész rejtély, hogy Harel miért siklik ki vele. Nem az a baj, hogy a történet banális, a figurák hétköznapiak a – rohmeri – esztétikának éppen ez a sarokköve, az erőssége. De ez a fajta minimalizmus nem tűr meg magán vörös farkokat, és nem illik hozzá az elérzékenyülés sem.
A Turisták című mikrotanulmányban négy fiatal indul korzikai hegyi túrára profi társuk vezetésével. Pár nap az egész, amíg tengertől tengerig átszelik a szigetet, amely távolról sincs távol a civilizációtól. Ám nehéz a hátizsák, nehéz az út, és még nehezebb az emberi természet. A repedésekből előjönnek a polgári életben jól kezelhető feszültségek; az összezártság és az út során előadódó problémák nyomán (nincs hely a turistaszállón, eltévednek az erdőben, a vaddisznó megette a csokoládét, ilyenek) konfliktusok robbannak, szakítások érlelődnek. Közben a nézőt időről időre (minden este, elalvás előtt) flashbackek vezetik be a szereplők otthoni életébe. Aztán túlesünk ezen is, jön a nagy hajó, majd legvégül, az epilógusban még egy esküvő is.
Harel most nem alkalmaz látványos megoldásokat, mint a Tiltott nőben, ahol olyan szigorúan tartotta magát a választott narratív centrumhoz, hogy nemcsak a férfi főhős nézőpontjából mondta el a történetet, hanem így is mutatta: másfél óráig csak a nő látszott a vásznon. (Szerencséje volt, hogy olyan jó színésznőre talált, aki elviselte és a néző számára is elviselhetővé tette ezt az intenzív jelenlétet.) A Turistákban nincs meg ez az intenzitás – magyarán kissé unalmas –, viszont nem követi el azt a stílustörést, mint a Tiltott nő végén, midőn a főhős belezokog a hóesésbe, és mélabúsan elmondja a tanulságot. Kíváncsian várom a harmadik filmet.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1358 átlag: 5.57 |
|
|
|
|