|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégVeszettekHalász Tamás
Először megütköztem Antonia Bird semmitmondó filmcímének magyarosításán. Aztán mégsem. Találó, hiszen egymagában tendenciát jelöl: az angol film elfordította tekintetét sármos/szexis színészeiről – még Hugh Grantet is elengedték Hollywoodba –, és a kisbetűs vesztesek felé fordult. Mai hősei zuhanó, borostás egzisztenciák, puszta önfenntartásukért durvább vagy kifinomultabb eszközökkel küzdő peremkerületiek. A rendezőnő A pap című filmjében jóval hatásvadászabb húrokat pengetett, amikor az angol iparváros fiatal meleg papjának harcát mutatta be a kegyetlen valóság, s feljebbvalói ellen – és vice versa. A Veszettek hősei hol finomabb, hol durvább lelkületű rosszfiúk, harmincas-negyvenes rusztikus tucatarcok, finom jellemrajzzal egy kissé banális, majd érdekessé váló krimiben. Velük másképpen nehéz az azonosulás. Bird mellesleg ezzel a munkájával megnyerte a 16. Nemzetközi Bűnügyi Filmfesztivál nagydíját.
A Veszettekben az angol rögvaló próbálkozik: ott van Robert Carlyle (Alul semmi, Trainspotting), aki talán szeretne végre intrikus mestercukrászt is játszani, csak nem hagyják (hiába, a markáns arcél), aztán Damon Albarn, a Blur nevű angol sztárzenekar jóvágású énekese, továbbá van még szerelmi szál és jó kemény zene (két zenekar a sok közül: Pigforce, Longpigs).
A film vége sokszoros csavar: utolsó öt perce dicsérni való, de az előzmények gyenge rendezői kézre vallanak. Bird kést, pirotechnikust, tűzpárbajt, yardot túlélt hősei ugyanúgy slisszolnak ki filmjéből, mint MacGregor a Trainspotting fináléjában, csak nekik üres marad a zsebük. A Veszettek egy aktuális trend tompább fényű gyöngyszeme.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1025 átlag: 5.33 |
|
|
|
|