Láttuk még

Ízig-vérig Anne-Mary

Takács Ferenc

Van egy szint, amelyen kisebbségek, kisebbségi nemzetek mintha valami közös recept szerint mutatkoznának meg a nagyvilágnak. Gyermek-lelkű, könnyen síró, sokat nevető, bumfordian esendő figurák vagyunk, a célirányos ész helyett inkább ábrándok irányítják csetlés-botlásunkat; közben folyvást jár a szánk (a rajtunk uralkodó etnikum szófukar), hetet-havat összehordunk, bár gyakran fején találjuk a szöget, s persze igazából nagyon szeretjük egymást, úgyhogy tessék rajtunk nevetve meghatódni (vagy meghatódva nevetni): valami ilyesmi élteti a – hogy mondjunk valami szakszerűt is – regionális egzotikum jegyében született művészeti alkotásokat, a Tóbiás, a tejesembert, A hely hősét, a Tót atyafiakat vagy akár a Háry Jánost.

Most egy angol filmen Wales tálalja fel magát a fenti recept szerint. Pontosabban walesi filmen, hiszen – talán a rendező-asszony kivételével – walesi nevet visel a produkcióban mindenki, s – bár a pénz nem etnikai fogalom – a film költségvetése is javarészt walesi forrásokból állt össze. Egy új walesi széria folytatódik benne, valamelyest az Az angol, aki a dombra ment föl vonalában. Kisvárosi, sőt falusi történet, rengeteg ütődött és szíre-szóra dalra fakadó walesi van benne, ez a lelkésztől az ingatlanügynökig mindenkire áll. A történet a jótorkú pékmesterrel kezdődik, aki a lelke mélyén Pavarottinak hiszi magát (s időnként egy Pavarotti-gumimaszkot húz a fejére), majd atyai terror alatt tartott lányával folytatódik, aki nem élhette ki énekesi tehetségét. Innen már a film története az ő története, s ez a történet gügye komédiából lassan szívhez szóló emberi drámává komolyodik. Hogy hogyan, ezt nem mondom el, mert papíron merő érzelmes giccs és göregáboros klisé lenne belőle. A filmvásznon viszont kisebbfajta csoda történik: amit látunk, pontosan követi ugyan a fenti receptet, viszont ízléssel és tehetséggel van kikeverve; minden lehetséges csapda ott tátong a filmben, de végül egyikbe sem sétálunk bele. Kedves és szép kis filmet látunk, lehet rajta nevetni, még meghatódni is.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2001/12 57. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3538

Cikk értékelése:

szavazat: 1158 átlag: 5.4