|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégDalok a második emeletrőlHideg János
Roy Andersson 1975 és 1996 között kizárólag reklámfilmeket készített. Ez az életrajzi tény legalább annyira rendhagyó, mint négy éven át forgatott harmadik játékfilmje, amely 2000-ben a cannes-i a zsűri különdíját kapta. Az összefüggő cselekmény nélküli filmköltemény időben és térben lazán kapcsolódó, Robert Altman Rövidre vágva című filmjéhez hasonló mozaikdarabokat villant fel egy széteső, névtelen európai város polgárainak életéből. A szolárium-ágyban fekvő, láthatatlan cégtulajdonos közli Pellével, hallgatva az idők szavára, mindenkit elbocsátanak pangó vállalatuktól. A cég kihalt folyosóján az idősödő Lasse térden állva könyörög állásáért Pellének. Karl felgyújtja csődbe jutott bútorüzletét, igazi bánata azonban az, hogy fia „addig írt verseket, míg bolondokházába nem jutott”. Karl másik fia taxisofőr, aki a nagyváros végtelen csúcsforgalmában araszol. Egy vállalkozó az ezredforduló közeledtével a feszületben látja a nagy üzletet, később az eladhatatlan kegytárgyakat a szemétdombra hajítja. Gazdasági szakemberek a válságból gyermekáldozat révén keresik a kiutat.
A történetfoszlányok legalább olyan provokatívak, mint képi megfogalmazásuk. A festményszerű beállítások végtelenül statikusak (a jelenetek mindegyike egyetlen, széles látószögű kamerával felvett, hosszú snitt), a fáradtnak és „csúfnak” ábrázolt amatőr színészek bábokként mozognak és mondják fel melodramatikus dialógusaikat a steril és személytelen díszletek között. A mindent átható csigalassúság részben a Kaurismäki-filmekből ismert fanyar humornak hat, de ez alig oldja a film Fellinit és Lindsay Andersont idéző szürreális és apokaliptikus társadalomkritikáját, sötét és nyomasztó világát. Mintha a Sátántagó svéd változatát látnánk.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1303 átlag: 5.54 |
|
|
|
|