|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégA bűnösPápai Zsolt
Hat évvel ezelőtti pályakezdése, az aprópénzből összeütött, friss hangú Néma tanú után Anthony Waller rendezőt a kortárs mozi egyik meglepetésembereként ünnepeltük. Csípős irónia, a thriller adta műfaji keretekkel való rafinált formajáték, pazar vizuális lelemények: a film eredeti tehetséget jelzett.
Hollywoodi zsoldban készített, de vonalas iparosmunkánál azért jóval többet érő második opusával – Egy amerikai farkasember Párizsban – a rendező fél lábbal lelépett arról az útról, melyen elindult, fél lábbal rajta maradt – a film nem árnyalta az alkotójáról bennünk élő képet, de nem is szürkítette el. A karrier harmadik állomása hasonlóképp: A bűnös feszes thriller, amely magasan a hasonműfajú, szériagyártott produkciók felett áll. Bár Waller iróniája vesztett erejéből, korai lenne leírni a rendezőt, ugyanis a belső allúziók fifikás alkalmazásának nagymestereként ezúttal sem hazudtolja meg önmagát. A Néma tanúból vett önidézetekkel, továbbá Psycho-áthallásokkal sűrűn megtűzdelt munka – elég csupán a beszélő nevekre (a történet gyújtópontjában a Callum Crane nevű ügyvéd áll, utalva Hitchcock klasszikusának problémageneráló Marion Crane-jére), továbbá az obligát fürdőszoba-jelenetre, a felső kameraállásban vett beállításokra gondolni – ekképpen egyszerre klasszicizáló és modern. A film legnagyobb erénye a parázs előadásmód, mely ugyanakkor nem csap át formalizmusba, Waller maximálisan ura az anyagnak, tudja, mikor eressze neki a kamerát, s mikor fogja vissza. A rendező az utóbbi évek egyik legmívesebben formált, invenciózus képekkel dolgozó krimijét forgatta le: munkája tán nem annyira „szerzői”, mint a Néma tanú volt, de a lehetőségeket számba véve – A bűnös végtére is amannál lényegesen nagyobb költségvetéssel készült – akár „személyes”-nek is mondható.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 902 átlag: 5.6 |
|
|
|
|