|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégHullázó kedélyekKövesdy Gábor
Mókás, de úgy látszik, igaz: Hollywoodtól kell megtanulnunk azt is, hogyan kell filmet csinálni, ha vékony a buksza. Először is kössük össze a kellemest a hasznossal: könnyű nyári forgatás az óceán partján, egyetlen helyszínen, két díszletben, három színésszel, statisztéria nélkül. Másodszor pedig használjuk azt, amink van: szaktudásunkat és tehetségünket. Így aztán ebben a fekete komédia és pszichothriller közt kalandozó szórakoztató filmben alkalmunk nyílik megfigyelni, hogyan dolgozik néhány kihalófélben lévő mesterség – forgatókönyvírás, dramaturgia, színészet – művelője.
Itt van mindjárt a történetmesélés, mely képzeljék, fordulatos. A hirtelen irányváltások, ahogy kell, váratlanok, mégis előkészítettnek és utólag logikusnak érezzük őket. A rendező úgy képes meglepni a nézőt, hogy közben megajándékozza őt a ráismerés örömével. Az írónak pedig arra is marad ereje, hogy történetét végül jótékony-ironikus zárójelbe tegye. A filmet egyetlen színész, a nagyszerű Harvey Keitel viszi a vállán, remekül hozva a betegesen túlféltő férjtől a megszállott gyilkosig terjedő szerepskálát. Amellett, hogy jó színész, könnyű dolga is van: valamennyi szerepvariáns jól megírt, és lélektanilag kellően motivált. A történet logikusan végiggondolt és arányosan felépített. A fordulópontokon gondosan előkészített és előre pontosan kiszámított hatású patronok robbannak, nem tévesztve el a kívánt hatást. A film egészének dramaturgiája egyébként a klasszikus dominóelven működik: ha meggyújtasz egy gyufaszálat, elég egy madzag, mitől kiborul egy vödör víz, annak súlyától átbillen egy palló, az lecsapódva megnyom egy gombot, mely üzembe helyez egy masinát, mely két perc múltán ágyadba repíti az aranybarna reggeli pirítóst. Hogy egyszerűbb lenne kisétálni a konyhába és elővenni a kétszersültet? És hol marad akkor a játék, a szellem és az alkotás öröme? Ezzel a filmmel is így vagyunk: nincs sok haszna, de jólesik nézni. Az ábécét mondja fel, s talán ezért szomorú látni nekünk, hogy mennyi mindent lehetne – igaz, nem a nézőknek – tanulni belőle.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1102 átlag: 5.44 |
|
|
|
|