KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
   1979/december
• Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
• N. N.: Radványi Géza filmográfiája
• Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
• Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
• Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
• Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap

• Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
• Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
• Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
• Pünkösti Árpád: Márványaink
• Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
• Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
• Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
• András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
• Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim

• László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: A skarlát betű
• Bikácsy Gergely: Élő erők
• Báron György: Hollónegyed
• Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
• Urbán Mária: A kérdés
• Kulcsár Mária: Magánvélemény
• Gyárfás Péter: A vad hattyúk
• Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
• Sólyom András: A forró nyár árnyai
• Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
• Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
• Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
• Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
• Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
• Ökrös László: Októberi esték
• Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
• Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
• Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
• Császár István: A kritika ártalmasságáról
• Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
• N. N.: Posta
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Így ne legyél elnök

Géczi Zoltán

The Front Runner – amerikai, 2018. Rendezte: Jason Reitman. Szereplők: Hugh Jackman, Vera Farmiga, J. K. Simmons. Forgalmazó: Sony. 109 perc.

 

Kevés amerikai rendező tud olyan következetes életművet felmutatni, mint Jason Reitman, a karakterközpontú drámák (Egek ura, Köszönöm, hogy rágyújtott!) kortárs kismestere. Szerzői filmesként az amerikai történetek, az erkölcsi és etikai konfliktusok, a sorsszerű tragédiák feldolgozásában érdekelt, s kiváltképpen akkor van elemében, ha az 1950-es évek stíljét és divatját megidézni képes színészekkel dolgozhat (George Clooney, Aaron Eckhart). A szokása szerint a forgatókönyvbe is bedolgozó Reitman szereposztása ezúttal is meggyőző: az X-Men sorozatból hosszú szolgálati idő után, impozáns fináléval (Logan, 2017) leszerelt Hugh Jackman tökéletes választás volt Gary Hart szerepére, aki az 1988-as választás biztos befutójaként tudott egy, a kelet-európai politikai gyakorlat mércéje szerint nevetségesen pitiáner szerelmi ügyből kifolyólag kegyvesztetté válni, átadva az elnöki pozíciót George Bush számára. Mindvégig meghatározó a rendezőre jellemző szatirikus hangvétel, a hatalom és a nyilvánosságra való hivatkozással technikailag bármilyen aljasságra kapható sajtó árnyalatokban gazdag, ám erőteljes kritikája, ugyanakkor dramaturgia terén ezúttal is az 1970-es évek politikai krimijei tekinthetők irányadó referenciának. Jackman szemlátomást felszabadult élvezettel formálja meg az önnön naiv idealizmusába belebukó szenátort, aki kampány-üzemmódban dolgozó politikusként fatális hibát követett el, midőn úgy képzelte, hogy egy elnökjelöltnek is lehet joga a magánéletre, a rendező pedig oly módon méltányolja ez irányú erőfeszítéseit, hogy tiszteletben tartja a főhős méltóságát, és nem kívánja megtiport bohócként nevetségessé tenni a figurát.

Reitman vitán felül nagy történetmesélő, mégis, ebben a sztoriban – legalábbis korábbi munkáival összevetve – mintha nem lenne elegendő dramaturgiai anyag, némiképpen haloványabbak a karakterek, az impozáns színészcsapat (Hart feleségét a csodálatos Vera Farmiga játssza, a kampánystáb főnökét pedig J. K. Simmons) és az értő rendezés azonban bőséges kárpótlással szolgál a néző számára, aki habitusa szerint botránkozhat meg az amerikai közélet professzionális képmutatásán, vagy rokonszenvezhet annak átláthatóságra és számon kérhetőségre törekvő természetével.

Extrák: Audiokommentár az alkotók közreműködésével, werkfilm, alternatív nyitójelenet, kimaradt jelenetek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/04 63-63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14056