|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
MoziUn homme presséKovács Kata
Un homme pressé –
francia, 2018. Rendezte: Hervé Mimran. Írta: Christian Streiff könyve alapján Hélène
Fillières és Hervé Mimran. Kép: Jérôme Alméras. Zene: Balmorhea. Szereplők:
Fabrice Luchini (Wapler), Leila Bekhti (Jeanne), Rebecca Marder (Julia), Igor
Gotesman (Vincent), Yves Jacques (Eric). Gyártó: Albertine Productions /
Gaumont. Forgalmazó: ADS Service. Feliratos.
100 perc.
A színészi pályán
majdnem ötven éve, tinédzserként, Eric Rohmer mellett induló Fabrice Luchini
mára a franciák legendás nagyágyúja, kiváló komikus, akit hazájában a
filmvászonról épp olyan jól ismernek, mint a színpadról. Hozzánk utoljára a Párizs császára, A házban és a Gemma Bovery
hozta el. Mostani szerepe lehetne akár pályaösszefoglaló is: a történet elején
a komoly autógyáros, Alain Wapler – a Peugeot-vezér Christian Streiff memoárja
nyomán – életveszélyes stroke-ot kap, beszédközpontja súlyosan megsérül,
afáziás lesz, így kénytelen otthagyni pazar karrierjét és évek óta sivár
magánéletében, no meg a Casablanca
újra- és újranézésében reményt találni. A Luchini alakításaiból jól ismert,
kissé különc, kótyagos, meg nem értett figurát meglehetősen unalmas narratív
megoldások mozgatják: hősünk logopédusa személyében támogatóra, kutyájában
hűséges társra lel, elhanyagolt és mélyen megbántott lányával is békét köt.
Az író-rendező Hervé
Mimran (Szerelmem New York) filmje
elsősorban a – fordításban javarészt elvesző – kimunkált nyelvi humorra épít. A
könnyed hangnem, a lazán felvázolt, ám néhol indokolatlanul bő lére eresztett
mellékszálak és az egymást érő zenés montázsok mind Luchini színészi
bravúrjának engednek teret, bár a sokadik átöltözést és félrebeszélést már ő is
csak üres rutinból oldja meg. Hiába szól a film a testét és az elméjét
összehangolni képtelen értelmiségi vívódásáról, a kimunkált expozíciót csak egy
banális újrakezdés-történet követi, ahol Luchini félszívvel eljátszott,
kényszernyugdíjazott vezérigazgatója leginkább félnótás autókereskedőnek
látszik, és még az újjászületést szimbolizáló zarándoklat is inkább tűnik
bakancsreklámnak, mint katarzis-katalizátornak.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 0 átlag: - |
|
|
|
|