|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
DVDCélkeresztbenGéczi Zoltán
In the Line of Fire –
amerikai, 1993. Rendezte: Wolfgang Petersen. Szereplők: Clint Eastwood, John
Malkovich, Rene Russo. Forgalmazó: GHE. 123 perc.
A Célkeresztben egy nagy filmesek válságos időszakában született
politikai thriller. Az 1990-es évek derekán Clint Eastwood az elöregedett
sztárok panteonjába soroltatott, az amerikai filmtörténelem élő ikonjává csak
az évtized végén magasztosult; a Nincs
bocsánat sikere rehabilitálta őt, de 63 évesen erősen korlátozott szakmai
kilátásokkal kényszerült szembesülni. Wolfgang Petersen (A tengeralattjáró) pár évvel korábban költözött át az Újvilágba, a Célkeresztben az első nagyköltségvetésű
amerikai stúdiófilmje; érthetően buzgott benne a vágy a bizonyításra, hiszen
Európából érkezett zseniként illett leszállítania az elvárt kereskedelmi
sikert.
Jeff Maguire
forgatókönyve tökéletes alapanyagként szolgált mindehhez: a nyolcvanas évek
feszes stíljében megírt történet karaktereiben, konfliktusában, látásmódjában
ízig-vérig amerikai sztori, hiteles és realisztikus, a történelmi valóságtól
éppen csak karnyújtásnyi távolságra pozícionálva. Főszereplője, az Eastwood
által alakított titkosszolgálati tiszt harminc éve hurcolja magával a
Kennedy-gyilkosság neurózisát, amely kettétörte karrierjét és magánéletét,
miként antagonistája, a John Malkovich által megformált, szociopata ex-CIA
ügynök is önnön feldolgozhatatlan múltjával küszködik. A saját kérésére
reaktivált testőr és a politikai gyilkosság elkövetésére készülő operatív
ügynök hasonszőrű karakterek, megroppant idealisták, közös monomániájuk tárgya
az amerikai elnök, mint szimbólum, kit egyikőjük megvédeni, a másik pedig
elpusztítani igyekszik.
Ilyen színészek mellett
a többiek csupán inaskodnak, a film velejét Eastwood és Malkovich egymásnak
feszülése adja ki, ez a vészterhes párharc, amelyben a meghátrálásra alkatilag
képtelen, a végsőkig bárminemű gondolkodás és mérlegelés nélkül elmenő
veteránok mérkőznek meg életre-halálra. A nagyformátumú főszereplők mellett
John Bailey stílushű, józan és kimért kameramunkájának is köszönhető, hogy
Petersen első amerikai stúdiófilmje intelligens és lendületes, jól felépített
mozi lett, amely megérdemelten aratott sikert, ugyanakkor bájos kis figyelmesség
a rendező részéről, hogy az eredeti forgatókönyvet olyan jelenetekkel
egészítette ki, amelyekben Eastwood zongorához ülhetett eljátszani kedvenc
Gershwin-kompozícióit.
Extrák: Semmi.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 0 átlag: - |
|
|
|
|