|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
MoziKedi – Isztambul macskáiPethő Réka
Kedi – német-török, 2016.
Rendezte és írta: Ceyda Torun. Kép: Alp Korfali és Charlie Wuppermann. Zene:
Kira Fontana. Gyártó: Termite Films. Forgalmazó: Cirko Film. Feliratos. 78 perc.
Isztambul tavalyi turisztikai
imázsfilmje önmagát dokumentumfilmnek álcázva került a világ
moziforgalmazásába, gyönyörű városképekkel és kedves, mosolygós, macskasimogató
törökökkel csábítva a leendő látogatókat. Az alaptézis szerint a városkép a négylábúak
nélkül nem lenne ugyanaz, és bár a filmet látva nem érezzük, hogy ez
Isztambulban igazabb lenne, mint sok más európai nagyváros esetében, Ceyda
Torun bő egy órás filmje tagadhatatlanul kellemes szórakozás az Isztambul-
és/vagy macskarajongóknak.
A film egymást követő
epizódokból épül fel, amelyekben megismerjük egy-egy utcai macska történetét,
az általuk választott gazdáik elmondásában. Megtudjuk, hogy a legtöbb török
ember nem a kocsmában, hanem az állatorvosnál nyitott számlát, hogy minden macska
sajátos egyéniség, és hogy Isztambul lakói tökéletes együttműködésben élnek a
négylábúakkal. A szépen megszerkesztett „cicás videókból” összeálló alkotás
mesél egy kicsit az emberi természetről is: a befogadók történeteiből szépen
kirajzolódik, milyen jót tesz a léleknek, ha gondoskodunk valakiről.
Bár az összkép, amely
szerint Isztambul egy nagy boldog macskafarm, kicsit túlzónak tűnik, ám
vizuálisan megnyerő módon őriz meg egy eltűnőben lévő világot. Ha a belváros
képe valóban gyökeresen megváltozik néhány éven belül (ahogy az a filmben
elhangzik), és megszűnnek a jelenlegi terek, amelyeken keresztül még egy
nagyvárosban is kapcsolódhat egymással ember és természet, akkor
felértékelődnek majd a Kedi képsorai.
Érdemes végiggondolni, mennyire élhető úgy egy város, ha már nincs egy
négyzetméternyi föld, ahol a macska elkaparhatja a piszkát, és mérgező kémiai
anyagokra van szükségünk a patkányok távoltartására, miközben egy egyensúlyban
lévő természeti közegben erről gondoskodnak doromboló társaink.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 2 átlag: 9 |
|
|
|
|