|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
DVDÁldozat?Kovács Patrik
Elle – belga, francia,
német, 2016. Rendezte: Paul Verhoeven. Szereplők: Isabelle Huppert, Laurent
Lafitte, Anne Consigny. Forgalmazó: Bontonfilm. 126 perc.
Pályája alkonyán Paul
Verhoeven újra meglelte gyökereit: az Áldozat?
a rendező korai, Európában fogant és többszörösen tabusértő „szerelmi”
históriáinak (Török gyümölcsök, Forró
verejték, A negyedik férfi) örököse. Ennek ígéretét rögtön a megrázó
nyitány felcsillantja: a középkorú főhősnőt, Michelle-t (Isabelle Huppert)
otthonában megtámadja és bestiálisan megerőszakolja egy símaszkos betörő, ám az
asszony ahelyett, hogy értesítené a rendőrséget, halálos nyugalommal folytatja
napi rutinját. E bizarr alapszituáció nem hagyományos thrillernarratívát
eredményez, hiszen az elkövető kilétére idejekorán fény derül, s Verhoeven a
második játékrészben immáron ragadozó és prédája lélektani hadviselését állítja
a középpontba. A hűvösen pragmatikus Michelle ugyanis élvezni kezdi a kétes
gyönyört, s veszedelmes hatalmi játszmára invitálja partnerét.
Verhoeven ezúttal is a
metsző társadalomkritika szolgálatába állítja a bűnügyi motívumokat. Férfi és
nő örök, ádáz párharcán keresztül a szexuális kapcsolatok modern, sötét
vágyaktól terhelt szövevénye rajzolódik ki, a direktor azonban nem gazdagítja
új elemekkel a témáról szerzett ismereteinket. A főszereplő és erőszaktevője
vetélkedését kidomborító számos metafora (a szárnyaszegett verebet elejtő
macskától a perverz videójátékon át a férfi tudatalattiját jelképező pincéig,
ahol a felek sort kerítenek az egyetlen, igazán felszabadult intim
együttlétükre) pedig szinte már közhelyek tűzijátékának tűnik. Az Áldozat? ugyanakkor egyoldalúan
feminista nézőpontot érvényesít: a Michelle-t körülvevő férfiak vagy szimplán
gyenge jellemek (mint hősnőnk eltékozolt életű ex-férje és mamlasz fia), vagy
fékezetlen agresszivitással palástolják sebezhetőségüket (akár Michelle
támadója vagy tömeggyilkos apja). Hozzájuk mérten a protagonista némileg
megnyerőbb karakter – Huppert alakítása szenzációs –, hiszen roppant közönyét
múltbéli traumák magyarázzák, másrészt a film végén kísérletet tesz tágabb
környezete kusza viszonyainak elrendezésére.
A film által exponált
életközépi válság és a párizsi középosztályt pellengérre állító, fullánkos
társadalmi szatíra sokkal izgalmasabbak, mint a harmatos bűnügyi szál,
egyszersmind a néző számára is könnyebb azonosulási felületet kínálnak.
Verhoeven kaján élvezettel leltározza a társas kapcsolatokat mérgező jelenkori
rákfenéket: a fiatalságkultuszt, a generációs szakadékokat, a meglett
harmincasok krónikus infantilizmusát és a megátalkodott vallási bigottságot.
Akkurátus karakterrajzokat – a főhősnőt leszámítva – ugyan nem kapunk, ám a
Michelle körül csoportosuló karikatúra-jellemek összjátéka, s az őket övező
megveszekedett irónia képes ellensúlyozni az Áldozat? csiszolatlanságát.
Extrák: Hatalmi játszma – így készült a film; Egy ikon ünneplése – az Amerikai Filmintézet tiszteleg Isabelle
Huppert előtt; mozielőzetes.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 2 átlag: 6.5 |
|
|
|
|