|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
KönyvLichter Péter: A láthatatlan birodalomA menekülő testNagy V. Gergő
Lichter
Péter kísérleti filmes könyve informatív és olvasmányos.
Egy békebeli
szemléletű, vaskos filmtörténet (Nemes Károly: A filmművészeti avantgarde története), kettő darab kötet a Balázs
Béla Stúdió tevékenységéről (Kádár Anna: „Körberajzolni
a tűz árnyékát”; BBS 50), meg
Peternák Miklós máig friss szellemű szöveggyűjteménye (F.I.L.M.) – nagyjából ezek (továbbá Bódy és Erdély kötetei) jelentik
a kísérleti filmről szóló diskurzust a magyar antikváriumok dohszagú polcain.
Ehhez a megindítóan apró csoportosuláshoz csatlakozik most a fiatal Lichter
Péter könyve, aki a filmkészítői munkája mellett már majd’ tíz éve hősies háborút
folytat az avantgárd filmek népszerűsítéséért – és ennek a cinefil harcnak az eddigi
eredményeit (jobbára a Filmvilágban és a Prizmában publikált cikkeket) gyűjti
egybe ez a karcsú, elegáns küllemű könyv.
A láthatatlan birodalom szövegei makulátlanul közérthető modorban vezetnek be az
experimentális film felettébb egzotikus világába, amelynek – mint kiderül – éppúgy
megvannak a maga visszatérő témái és neuralgikus kérdései (mindenekelőtt az,
hogy miként is kellene elnevezni az efféle „történetnélküli” filmeket), mint a
megkerülhetetlen klasszikusai és aktuális sztárjai Stan Brakhage-től Peter
Tscherkasskyig.
Lichter
nem csupán az ismeretterjesztés célját teljesíti, hanem – már a témaválasztások
önkényessége révén is – afféle személyes kánont kínál elénk, amelyben egymás
mellé kerül Hans Richter és OJOBOCA, kiemelt figyelmet kap a found footage film, de a horizont
egészen Terrence Malickig és a hollywoodi tömegfilmig terjed (a fantasztikum és
a kísérleti film kapcsolatát vizsgáló fejezet a kötet csúcspontja). És éppen Malick
jelenléte mutatja, hogy ez a láthatatlan birodalom korántsem annyira
elszigetelt gettó a kortárs filmkultúrában, mint amelynek elsőre tűnik.
Már
csak azért sem, merthogy – ahogy Lichter többször is kiemeli – az avantgárdot nagyban
definiáló jelentésnélküliség és öncélú érzékiség nem csak erre a jól
körülhatárolható hagyományra és filmtípusra jellemző, hanem lényegében minden
film egyik aspektusát jelenti. Hiszen minden filmben van „valami megragadhatatlan
attrakciós jelleg, amely az ősfilm naiv csecsemőkorához vezet vissza”; „minden
film (…) legmélyebben azokkal az eszközökkel hat ránk leginkább, amelyeket a
nyelvvel csak sután lehet körbeírni” – tehát minden filmnek van egy nem-narratív,
pusztán érzéki és ekként verbalizálhatatlan rétege, és a mozgókép különleges
hatása alighanem éppen ezzel függ össze. Ez a láthatatlan és verbalizálhatatlan
izgatja Lichtert, és ebben a könyvében ehhez próbál megfelelő nyelvet találni –
méghozzá a filmszakírói köznyelvből kiindulva. Az ELTÉ-n doktoráló szerző
mindenekelőtt a filmtörténet szempontrendszerével közelít a tárgyához,
ugyanakkor a filmelemzések során légies metaforákkal és költői hasonlatokkal írja
körül a mozgóképek hatását – így a prózája modalitását leginkább a mintha határozza meg. A láthatatlan birodalom tehát a tárgya
révén (és annak önreflektív logikájához igazodva) magára a kritikai nyelvre is ráirányítja
a figyelmet – és legkivált arra, hogy filmek érzéki aspektusát milyen
korlátozottan tudja megragadni a konvencionális szakírói eszköztár, jóllehet
éppen ez volna a filmkritika egyik eminens feladata.
Lichter
könyve tehát nem csak a filmkultúra ismeretlen vidékéről tudósít olvasmányos
modorban, hanem valamiféle esszenciálisan filmszerűről mesél az avantgárd
filmen keresztül – és ez a kötet (amire egyébként az ismétlések és a lapszusok
miatt ráfért volna a gondosabb szerkesztés) ezért mutat túl a kísérleti
filmkultúra népszerűsítésén. A
láthatatlan birodalmat olvasva világosnak tűnik, hogy a filmélmény
illékonysága és megragadhatatlansága nem csupán az avantgárd egyik sajátos
minősége (lásd Stan Brakhage és Bruce Baillie lírai filmjeit), hanem mindenféle
filmtapasztalat jellegadó tulajdonsága is: a film teste, ahogy Raymond Bellour fogalmazott,
„egy menekülő test”, és erről az eltűnésében, megfoghatatlanságában erotikus
testről mesélnek Lichter lelkesült mondatai.
Scolar Kiadó, 2016.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 3 átlag: 5.33 |
|
|
|
|