|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
MoziMérges BuddhaBaski Sándor
Der
zornige Buddha – német, 2016. Rendezte: Stefan Ludwig. Írta és kép: Thomas
Beckman és Stefan Ludwig. Zene: Martina Eisenreich. Gyártó: Metafilm / Tellux
Film. Forgalmazó: magyarhangya. 98 perc.
Általában
nem a jól működő, önkritikára és önvizsgálatra hajlandó országokkal fordul elő,
hogy legégetőbb társadalmi problémáik iránt a külföldi dokumentumfilmesek
nagyobb érdeklődést tanúsítanak, mint a hazaiak. Ha mint jelenség nem is túl biztató,
hogy a holland gyártású Érpatak Modell
után most egy német rendezőnek kellett osztrák és német pénzből a Sajókazán
működő Dr. Ámbédkar Gimnázium történetét elmesélnie, a külső perspektíva
számunkra kétségkívül hasznos és tanulságos is lehet.
Stefan
Ludwig rendezőt nem befolyásolták a magyar közéleti csatározások, a politikai
korrektség elvárása sem kötötte gúzsba, viszont – az előítéletekre és a
félelmekre apelláló bulvár kameráival szemben – nem csak a gettó széléig
merészkedett el. Több mint három éven át forgatott a sajókazai romatelepen és a
település buddhista iskolájában, folyamatosan nyomon követve 3-4 tanuló sorsát,
illetve az intézmény egyik alapítójának és tanárának, Orsós Jánosnak a
mindennapjait. Sikerült elérnie, hogy a szereplők megnyíljanak neki – kívülálló
volta ebben is segítségére lehetett –, de az elkapott életképek, a hiányos
fogsorok, a nyomor díszletei legalább ennyire beszédesek.
Ludwig
természetesen szimpatizál az indiai minta alapján megvalósított, a kitörés
lehetőségét hangsúlyozó oktatási modellel, de van annyira elfogulatlan
szemlélő, hogy a projekt buktatóit is bemutassa. A valódi főszereplő, Orsós
János maga sem biztos benne, hogy jó úton járnak, kétségeinek hangot is ad, és
bár a kissé kimódolt indiai epilógusban visszanyeri a munkájába vetett hitét,
aligha lehet olyan benyomásunk, hogy propagandafilmet néznénk. A hurráoptimista
hangvétel nem is állna jól egy olyan filmnek, amelyben a főszereplők egy része
feladja az álmait, a másik fele pedig csak óvatos részsikereket könyvelhet el.
Legalább kétszáz évre van szükség, hogy valódi változások történjenek, mondja
Orsós egy ponton, és a Mérges Buddhát
nézve nehéz lenne vitába szállni vele.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 4 átlag: 3.75 |
|
|
|
|