|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
MoziFlorence – A tökéletlen hangVincze Teréz
Florence
Foster Jenkins – brit-amerikai, 2016. Rendezte: Stephen Frears. Írta: Nicholas
Martin. Kép: Danny Cohen. Zene: Alexandre Desplat. Szereplők: Meryl Streep
(Florence), Hugh Grant (Bayfield), Simon Helberg (Cosmé), Rebecca Ferguson
(Kathleen), Nina Arianda (Agnes). Gyártó: Qwerty Films / Pathe Pictures / BBC.
Forgalmazó: Freeman Film. Szinkronizált.
110 perc.
Stephen
Frears a jó ízlésű filmes mesterember megtestesítője, ezen a szinten nagyon
ritkán, ha egyáltalán, emelkedik túl. Persze ilyenkor nyáron, a nagy melegben
talán még a megszállott filmművészet-rajongóknak is jól esik hétvégén egy
könnyed, ám színvonalas semmiség. Ezt pedig Frears megbízhatóan szállítja: tisztességes
iparosként, biztos minőséget garantáló vezető színészekkel (Meryl Streep, Hugh
Grant) és rutinos karakteralakításokkal (Simon Helberg az Agymenőkből) felváltva ingerel harsány nevetésre és gondolkodtat el
az elsőre triviálisan egysíkúnak és kizárólag csak nevetségesnek tűnő sztori
kapcsán.
A
film címszereplője egy valós és valóban sajátos személyiség: Florence Foster
Jenkins (1868–1944) „a világ legrosszabb operaénekese” családjától jelentős
vagyont örökölt, valamint nem éppen előkelő betegséget első férjétől. A 20.
század eleje New York-i társasági életének jellegzetes, excentrikus figurája
volt, bizarr magánélettel és nagyratörő ambíciókkal. A művészeteket bőkezűen
támogatta és saját nevét is szerette volna bevésni a művészet nagy könyvébe: ám
a puszta elhatározás nem tesz operaénekessé.
A
sztori elsőre a jól ismert séma (legutóbb a francia gyártású Marguerite – A tökéletlen hang mondta
fel alig egy éve): az önáltató milliomost jó pénzért cserébe a környezete
megvédi a valóságtól és az igazságtól. A film legfőbb értéke azonban az – és ez
az, ami a tisztes mesteremberek között valóban az első sorba emeli Frears-t –,
ahogy a film második felében az elsőre nagyon is kiismerhetőnek és szimplának
tűnő sémát fokozatosan és nagyon elegánsan átfordítja bohózatból, szürreális
farce-ból megható, nagyon is emberi, szívmelengető történetté. Hallatlan
érzékenységgel szeretteti meg nézőivel Florence-t, akit kezdetben csak
nevetséges, elkényeztetett, saját hazug világába zárt kényeskedőnek láttunk. A
színészek mesterien teszik a dolgukat, a kosztümök és a látványvilág is állja a
minőség próbáját, de elsősorban a kiváló forgatókönyv itt a siker záloga –
Frears pedig jó mesteremberhez méltóan nem teszi tönkre az alapanyagot, ami a
kezei közé került.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 11 átlag: 5.91 |
|
|
|
|