|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
DVDMinden odavanPápai Zsolt
All
Is Lost – amerikai, 2013. Rendezte: J.C. Chandor. Szereplő: Robert Redford.
Forgalmazó: Universal. 104 perc.
A hangosfilm közel kilencven
éves történetében nem ismeretlenek a beszéd minimalizálásával, sőt: teljes
elsikkasztásával készült játékfilmek, elég csak Chaplin Modern idők vagy Russell Rouse A
tolvaj című klasszikusaira gondolni. A közvélekedés joggal tekinti
kísérletezőnek az ilyen műveket, hiszen az információközlés elemi eszközéről
mondanak le. A pályáját három éve a Krízispont
című remek brókerthrillerrel kezdő J.C. Chandor második nagyjátékfilmjében az
elődökhöz képest megemeli a tétet, és nem csak a dialógusokat hagyja el, hanem
radikálisan minimalizálja a szereplők számát, valamint a cselekmény terét is
leszűkíti. A Minden odavan egy
magányos férfi indiai-óceáni hányattatásait meséli el: Robert Redfordon kívül
más színész nem tűnik fel benne, emberi szó a hős másfél perces expozícióbeli (amúgy
felesleges) monológját és egy későbbi jelenetben néhány segélykiáltását
leszámítva nem hangzik el, és mindennek tetejébe a figura cselekvési tere is
nagyon behatárolt, néhány négyzetméternyi csupán. És ha ez még nem lenne elég,
a rendező nem keres menekülő-útvonalat ebből az általa önként és dalolva
leszűkített játéktérből, azaz meg sem próbálkozik olyan magától értetődő
megoldásokkal, amelyek segíthetnék a nézői figyelem fenntartását, vagy
megkönnyíthetnék számára lopni a (játék)időt. Nem rendel alkalmi társat a főhős
mellé, ami a hajótörött-sorsot bemutató filmekben meglehetősen gyakori (lásd a
tigrist a Pi életében vagy Röplabda
Wilsont, az elképzelt barátot a Számkivetettben),
és nem mélázik el a hős előéletének bemutatásán sem (hiába keresünk a
hajókajütben fotókat vagy olyan tárgyakat, amelyek a Redford-figura
származására, sorsára utalhatnának, semmit sem találunk, és még a nevét sem
ismerjük meg).
A Minden odavan az egyik legizgalmasabb
kísérlet a kortárs amerikai játékfilmben – mindazonáltal van Chandor munkájának
egy meglehetőst trendkövető aspektusa is. Közelebbről megnézve a rendező nem
tesz egyebet, mint kísérleti (vagy legalábbis kísérletező) formába adaptálja a
kortárs amerikai fősodor lényegét jelentő attrakciós logikát. Tény és való,
hogy a Minden odavan sztorija
soványka és kiszámítható, de alkotójának nem is feltétlenül az a célja, hogy
izgalmas történetet terítsen. Inkább egy bő másfél órás nézővonzó
látványosságot igyekszik szállítani, amelyben a fordulatos cselekmény helyett
az egzotikus helyszínnel, a hős állóképességét demonstráló – de emellett
önmagukban is érdekes – akcióbetétekkel és a sztárkultusz kihasználásával
igyekszik megragadni a közönség figyelmét.
Ennek
a tervnek megfelelően az akciók sora már az expozíciótól kezdve csak
pillanatokra szünetel a filmben, a szárazföld látványát teljességgel elimináló
óceáni helyszín különlegességét rendre hangsúlyozzák a nagytotálok és a
rendhagyó kameraszögek, az pedig kivételesen professzionális, ahogy a rendező
kiaknázza főszereplőjének sztárimágóját. Hollywood történetének egyik
legkarizmatikusabb színésze hetvenhét évesen vállalta a részvételt a filmben,
de nem egy múmiát látunk, hanem úgy fest, hogy Redford jobb formában van, mint
valaha, és változatlanul az álomgyár legattraktívabb aktorai közé tartozik. Mindezt
azért fontos leszögezni, mert a Redford-jelenségnek kivételesen fontos szerepe
van J.C. Chandor filmattrakciójában: ha valaki – például az új idők új
bálványait imádó multiplex-látogatók hada – ezt nem tudja méltányolni, akkor
nagy valószínűséggel a teljes produkciót értékelhetetlennek fogja tartani.
Extrák:
nincsenek.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 277 átlag: 6 |
|
|
|
|