|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégVágyak vonzásábanReményi József Tamás
Az amerikai filmszínjáték talán leggyakoribb gesztusa: a (többnyire férfi) hős feszült pillanatokban, midőn zavarba hozzák avagy döntésre késztetik, lassú szemhunyás és légcsövig fojtott sóhaj kíséretében félrefordítja a fejét, benső énjével kimenekül a játéktérről – „időt kér” –, aztán éles szögből visszanéz, mintegy méricskélve partnerét, ajkán kesernyés mosoly, öngúny vagy sértettség honol, tetszés szerint, a lényeg az, hogy bonyolult lelki folyamatok gazdaságosan jelezve vannak. Amikor Richard Gere rövid idő alatt harmadszor mutatja be ezt a produkciót – tehát eléri a Dallas-színészek pszichológiai mélységeit –, már nyilvánvaló, hogy ez a film kevéssé fogja bővíteni ismereteinket azokról a férjekről, akik nem tudnak dönteni feleségük és szeretőjük között.
Az európai mozi-témák kizsákmányolása – művészileg – megint csak kevés hasznot hoz: Paul Guimard divatos kisregénye, Az élet dolgai (1967) és a belőle készült tisztes Claude Sautet-film (1969) még elmondott valamit a kötöttségek, kötelezettségek, intéznivalók törmelékhalmában elvesző érzelmi erőről, a két mű nyomán készült Intersection azonban ezt az elveszettséget, személyiségek és sablonon túli szituációk híján, nem képes közvetíteni. A néző emlékezetében valószínűleg csak Sharon Stone pompásan kivitelezett helyzetgyakorlata marad meg (amint a józan feleség kapkodva enged férje vágyainak a „meg nem felelő helyen és időben”), továbbá a rivális asszonyok diszkrét találkozása a különkülön magukénak hitt férfi halálakor.
És marad még, mint mindig, Richard Gere skótjuhászkutya-tekintete, a hölgynézők gyöngéd örömére.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1398 átlag: 5.54 |
|
|
|
|