KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
   1979/december
• Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
• N. N.: Radványi Géza filmográfiája
• Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
• Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
• Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
• Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap

• Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
• Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
• Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
• Pünkösti Árpád: Márványaink
• Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
• Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
• Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
• András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
• Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim

• László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: A skarlát betű
• Bikácsy Gergely: Élő erők
• Báron György: Hollónegyed
• Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
• Urbán Mária: A kérdés
• Kulcsár Mária: Magánvélemény
• Gyárfás Péter: A vad hattyúk
• Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
• Sólyom András: A forró nyár árnyai
• Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
• Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
• Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
• Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
• Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
• Ökrös László: Októberi esték
• Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
• Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
• Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
• Császár István: A kritika ártalmasságáról
• Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
• N. N.: Posta
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Babycall

Sepsi László

Babycall – norvég, 2011. Rendezte és írta: Pål Sletaune. Kép: John Andreas Andersen. Zene: Fernando Vélazquez. Szereplők: Noomi Rapace (Anna), Kristoffer Joner (Helge), Vetle Qvenild Werring (Anders), Stig Amdam (Ole). Gyártó: 4 ½ Film / Pandora Filmproduktion. Forgalmazó: Cirko Film Kft. Feliratos. 96 perc. 

Hatévnyi hiátus után Pål Sletaune A szomszéd feminin párdarabjával tért vissza: a bűnügyi fekete komédiákkal (Ponyvalevél, Most megfogtál!) indult norvég rendező 2005-ös kamarathrillerében az ízes skandináv szociohumort felváltotta a szürreálba hajló pszichohorror, a Babycall pedig ezt az irányvonalat folytatja, immár a groteszk tébolyspirált is steril szorongáshullámokra cserélve. Szakítás utáni szív- és agybajokkal küszködő fiatalember helyett ezúttal egy erőszakos férj elől rejtőző megviselt családanya és kisfia zárják magukra az ajtót egy Oslo legszélén álló panelházban, ahol a kellőképpen lerobbant asszonynak (A tetovált lányból ismerős Noomi Rapace újabb remek alakítása) elég néhány recsegős hangfoszlány a címbeli babamonitorból, hogy végképp elszakadjon a cérna.

Sletaune a skandináv thrillerek bejáratott stíluselemeivel és motívumaival zsonglőrködik – nők bántalmazása, családon belüli erőszak és egy banálisan bizarr szerelmi szál a jóléti társadalom perifériáján –, miközben A szomszédhoz képest több hangsúlyt fektet a jellegzetes kolorlokál kihasználására, ezáltal visszaköltöztetve hőseit a pályaindító Ponyvalevél panelnyomorának szomszédságába. A Babycall a minimalista skandináv szociodrámák komótos ritmusában vonszolja végig hősnőjét a szorongásból fakadó leépülés stációin (lásd még ugyanezt az ívet a szintén idén mozikba került A folyosóban), de főképp az olcsó csavarra épülő csattanónak köszönhetően Sletaune filmje mégsem lesz több egy sokadik hatás alatt álló nő biztos rutinnal felskiccelt portréjánál. Bár a panelrengetegben felbukkanó szellemgyerekek csak hellyel-közzel kihasznált motívuma izgalmas variációs potenciállal bír, mellyel a Babycall túlléphetett volna az Iszonyat által kijelölt kereteken, ám minden jel szerint Sletaune sem szívesen merészkedik a komfortzóna határain kívülre.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/09 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11225