KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
   1979/november
SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA
• Csala Károly: A messzeség – közelről

• Bársony Éva: Maupassant, jutányos áron Útközben
• Almási Miklós: A Holdbeli Öreg Minden szerdán
• Báron György: Kitörés a Vidám Parkba A kis Valentínó
• Faragó Vilmos: Mi bajom a magyar filmmel?
• Bikácsy Gergely: A márvány és az ember
• N. N.: Andrzej Wajda filmjei
• Pap Pál: Varsói beszélgetés Andrzej Wajdával A Márványember magyarországi bemutatója előtt
• Bacsó Péter: Örkény és a Babik-mozgalom Beveztés egy soha el nem készült filmhez
• Örkény István: Babik Forgatókönyv-részletek
• Bacsó Péter: Babik Forgatókönyv-részletek
• Papp Zsolt: Holocaust avagy: a mindennapi élet pszichopatológiája
• Csurka István: Valaki a kamera mögött Családi összeesküvés
• Ablonczy László: Mit ér a film, ha magyar? Beszélgetés Kovács Andrással
FESZTIVÁL
• Iván Gábor: Mi van a szélmalmok mögött? A budapesti holland filmhétről
• Zsugán István: Bolondok, leszbikusok és egy ismeretlen japán Locarno

• Osgyáni Csaba: Mai titkokat felmutatni Beszélgetés Gothár Péterrel
• R. Székely Julianna: Korlátok között, szabadon Portré-vázlatok amatőrfilmesekről
LÁTTUK MÉG
• Urbán Mária: Az elveszett múlt
• Loránd Gábor: Törvénytelen törvény
• Veress József: Ellenségek
• Bende Monika: Dráma a vadászaton
• Gervai András: Az ördög menyasszonya
TELEVÍZÓ
• Honárkay Róbert: A Szentágothai-show Az emberi test és az anatómia
• Pálffy Judit: Öt év, négy film, nulla műsorperc A tévé kísérleti stúdiójáról
• Sík Csaba: Leonardo és Micelangelo a képernyőn
KÖNYV
• Berkes Ildikó: A kortárs filmművészet panorámája
POSTA
• N. N.: Posta
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Reggeli a Plútón

Komoly, komoly világ

Muhi Klára

Glamrock és IRA-bombák. Neil Jordan érzelmes, tragikomikus, zenés pikareszkjének hőse transzvesztita-Candide.

 

A kétezres évek terrorakcióitól elkínzott angol, amerikai vagy magyar nézője Neil Jordan új filmjét nézve szinte megnyugszik: nem volt ez másként régebben sem. Sőt, a hatvanas-hetvenes évek Dublinje, Londonja tán veszélyesebb világ volt, mint a mai.

A világhírű ír rendező filmjében az IRA akciózik ezerrel, diszkó repül a levegőbe (transzvesztita hősünkkel együtt), autó robban, megölve hősünk barátját, egy ártatlan Dawn-kóros fiút, minden ír forrong, tüntet, még a rock- idolok is fegyvert rejtegetnek. Cserébe persze az angol rendőrség is brutálisabb, mint valaha – hősünket tévedésből félholtra verik, de az IRA-tagok is ölik egymást, egy másik havert például kivégeznek a saját harcostársai.

És Dublin vagy London még egészen élhető mondjuk egy ír kisvároshoz képest, ha a sors csele folytán a helyi plébános és házvezetőnője törvénytelen nászából oda születtél, s fiú létedre lányruhákban akarsz járkálni.

Az erőszakos elemekkel, terrorizmussal és szexuális furcsaságokkal telitömött Reggeli a Plutón azonban nem a hajdan kultuszfilmmé lett Síró játék folytatása. Neil Jordan itt már nem hullajt könnyet az elbaltázott ír–angol viszonyok miatt, s főként nem tesz fel bonyolult, megválaszolhatatlan kérdéseket.

A Patrick McCabe azonos című bestsellere és saját fiatalkori élményanyaga alapján készült Reggeli a Plutón gyors ritmusban lapozódó, érzelmes, tragikomikus, zenés pikareszk, melynek egy tündéri ártatlanságú fiú-lány, Patrick Braden az igazi találmánya. Ez a transzvesztita Candide – Neil Jordan szerint – ugyanazzal a megátalkodott optimizmussal nézi maga körül az őrületet, mint Voltaire 18. századi figurája. S mégis, vagy tán épp ezért, szinte egyetlen testi-lelki karcolás nélkül ússza meg a vadabbnál vadabb epizódokat.

Patrickot a kék szemű fiatal angol sztár, Cillian Murphy alakítja, egészen frenetikusan, aki láthatóan nem arra koncentrált, hogyan tüntesse el gesztusaiból a férfiasságot, inkább arra összpontosított, hogyan építse fel ezt a gyengéd, kiszolgáltatott, mégis ellenálló lelket, mely – mint grapefruitmag a dzsuva közepén – a film végéig romlatlan marad. Zenés-szexuális odüsszeiája során – vándor glamrock bandához verődve vagy a szexuális piac sivatagában – Patrick mindenkihez odadörgölőzik, akitől csak egy kis törődést remél. Szent Cicusnak hívja magát – a katolikus neveltetés nagyjából ennyi nyomot hagy rajta –, s naivan álmélkodik ezen a „komoly, nagyon komoly” világon.

Szent Patrick Cicus egyfolytában beszél, énekel – magában vagy másokhoz –, fantáziál például arról, hogyan tudná parfümjével hatástalanítani kis barátja gyilkosait, az egész terrorista bagázst. Vagy épp regényt ír, A herceg és a tejsodó (!) címmel. Mindeközben pillanatra sem feledkezik meg igazi feladatáról, fellelni Fantom Ladyt, valamikor Londonba bitangolt szép szőke mamáját.

S a napló formában szerkesztett „nevelődésfilm” tán legjobb jelenete, amikor kérdezőbiztosnak öltözve (Margaret Thatcher stílusában) London egyik legunalmasabb kispolgári szegletében meg is találja.

Egyetlen epizód erejéig Jordan a Síró játék remake-jét is megcsinálja, amikor összehozza Patrickot egy illuzionistával, akit Stephen Rea, a Síró játék egykori főszereplője alakít. S az ír Cipolla és a lány – aki sajnos fiú – kis híján egymásba szeretnek. Szép közös színpadi számukban Patrick átlőtt kivehető szívéből csorog a piros művér…

A Reggeli a Plutón jeleneteiben annyira összeérnek a tragikus, komikus és költői elemek, hogy igazán nehéz eldönteni, a film vad egyvelege Jordan kétségbeesését vagy inkább optimizmusát tükrözi. Voltaire annak idején nem jókedvében írta a Candide-ot, annyi bizonyos.

Amit biztosan érzünk, hogy a rendező elementáris élvezettel kavargatja ezt a színes zenés poszthatvannyolcas melanzsot, melyben barkós glamrockerek, veszélyes vén kéjencek (Bryan Ferry), észbontó rucikban császkáló vastagcipős csajok, idegbeteg terroristák és robbantgató gonosz öregasszonyok akcióznak a Chirpy Chirpy cheep cheep, a Fly, Robin, fly és még seregnyi hetvenes évekbeli sláger ritmusára.

Szent Cicus pedig néhány merész sztori-fordulat után tulajdonképpen anya lesz. A kis jövevény – akinek egy tarkón lőtt IRA-aktivista a papája, fekete a mamája, s egy amúgy jóságos transzvesztita lett a nevelőanyja – a film utolsó snittjén aranyos gombszemével – hál’ istennek – határtalan optimizmussal néz a világba.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/10 33. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8749