KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
   1979/november
SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA
• Csala Károly: A messzeség – közelről

• Bársony Éva: Maupassant, jutányos áron Útközben
• Almási Miklós: A Holdbeli Öreg Minden szerdán
• Báron György: Kitörés a Vidám Parkba A kis Valentínó
• Faragó Vilmos: Mi bajom a magyar filmmel?
• Bikácsy Gergely: A márvány és az ember
• N. N.: Andrzej Wajda filmjei
• Pap Pál: Varsói beszélgetés Andrzej Wajdával A Márványember magyarországi bemutatója előtt
• Bacsó Péter: Örkény és a Babik-mozgalom Beveztés egy soha el nem készült filmhez
• Örkény István: Babik Forgatókönyv-részletek
• Bacsó Péter: Babik Forgatókönyv-részletek
• Papp Zsolt: Holocaust avagy: a mindennapi élet pszichopatológiája
• Csurka István: Valaki a kamera mögött Családi összeesküvés
• Ablonczy László: Mit ér a film, ha magyar? Beszélgetés Kovács Andrással
FESZTIVÁL
• Iván Gábor: Mi van a szélmalmok mögött? A budapesti holland filmhétről
• Zsugán István: Bolondok, leszbikusok és egy ismeretlen japán Locarno

• Osgyáni Csaba: Mai titkokat felmutatni Beszélgetés Gothár Péterrel
• R. Székely Julianna: Korlátok között, szabadon Portré-vázlatok amatőrfilmesekről
LÁTTUK MÉG
• Urbán Mária: Az elveszett múlt
• Loránd Gábor: Törvénytelen törvény
• Veress József: Ellenségek
• Bende Monika: Dráma a vadászaton
• Gervai András: Az ördög menyasszonya
TELEVÍZÓ
• Honárkay Róbert: A Szentágothai-show Az emberi test és az anatómia
• Pálffy Judit: Öt év, négy film, nulla műsorperc A tévé kísérleti stúdiójáról
• Sík Csaba: Leonardo és Micelangelo a képernyőn
KÖNYV
• Berkes Ildikó: A kortárs filmművészet panorámája
POSTA
• N. N.: Posta
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Magányos farkas

Bérczes László

Turgenyevnek van egy rövidke elbeszélése, melyben a „tekintetes urak” enyhe arisztokratizmusával, ártatlan, őszinte, de hányaveti érdeklődésével ír le egy jelentéktelen kis epizódot: az úr viharba kerül, eltéved az erdőben, találkozik az erdésszel, aki a kunyhójába vezeti. Ez az ember Birjuk, a „vadóc”, ő az erdő ura, tőle retteg minden paraszt. „Csak a dolgomat teszem” – mondja, amikor megfogja a rőzsét lopó, ázott muzsikot. Pedig maga is ágrólszakadt, nincs egyebe, mint két éhes gyereke. A tekintetes úr melegszik egy kicsit, aztán elmegy. Talán elmeséli az esetet otthon, de az is lehet, hogy elfelejti, mire hazaér.

Az elbeszélésnek és a belőle készült filmnek eredetileg azonos címe van (Birjuk), de Balajant, a film rendezőjét csak annyira érdekelte Turgenyev, mint az írót az erdész. A találkozást így aztán „letudja” néhány perc alatt (ezzel az írogató tekintetes urat megszemélyesítő nagy név, Oleg Tabakov végleg ki is vonul a filmből), a hátralevő másfél órában pedig megcsinálja saját filmjét. Egy tiszta, szép balladát Birjukról, erről az erős, nehézéletű, gyönyörű emberről.

1848-at írunk – jobbágyfelszabadítás előtti, nyomorúságos idők. A filmbeli erdő szélén gubbasztó kis falu parasztjai fáznak és éheznek. Közvetlen ellenségük tehát a kíméletet nem ismerő erdész, akit egy alkalommal, cseppnyi bátorságát összeszedve véresre is ver néhány muzsik. Balajan szerencsére nem azért készítette filmjét, hogy a múlt század parasztjait és erdészeit öntudatra ébressze. Őt egy méltóságát őrző, a természettel harmóniában élő, elhagyatottan, értelmetlenül elpusztuló ember érdekli. Kaljuta kamerája ráközelít az erdész arcára és kitartóan fürkészi a szenvedés boldog és boldogtalan pillanatait. (Mihail Golubovics játéka pontos, a közelképet tűrő, fegyelmezett alakítás.) A kihalt erdő, a magányos kunyhó, benne az apa és két gyermeke a topár sziget konok csendjét idézi. A természet megszólalásai, a tárgyak, a gesztusok még önmagukat jelentik. Semmi szükség a beszédre. csak azt halljuk, ahogyan a kanál a levesbe merül, a kés a kenyeret szeli, a mákgubóban zörög a mák, suhint a kasza, és a fű oldalra dől.

Bírjuk egy fa tövében szunyókál, tenyeréből madár eszik. Csend van. Hirtelen beszéd hallatszik: orosz urak és hölgyek franciául csevegnek arról, hogy el kellene adni az erdőt. Egyikük megfordul és egy madárra lő. Lovagolnak tovább, eltűnnek a fák között. Ulita, az erdész kislánya boldogan válogat a hátrahagyott piknik csemegéi közt. Lehunyt szemmel kacag, szájából kicsordul az édes nyál. Odébb, egy fa mögül Birjuk tápászkodik fel, hátán véres folt. Meglőtték. Elzuhan, fekszik az avarban. Ellepik a hangyák.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/01 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6227