|
|
|
Láttuk mégFülesVarró Attila
Scoop – amerikai, 2006. Rendezte és írta: Woody Allen. Kép: Remi Adefarasin. Szereplők: Scarlett Johansson (Sondra Pransky), Hugh Jackman (Peter Lyman), Woody Allen (Sid Waterman), Ian McShane (Strombel). Gyártó: Ingenious Media / Perdido / Focus Features. Forgalmazó: Forum Hungary. Feliratos. 96 perc.
Woody Allen folyamatban lévő londoni bűntrilógiáját a Match Point meglepően fagyos és keserűmandula-szagú Patricia Highsmith-utánérzését követően egy könnyed misztikus vígjátékkal folytatja: a Füles egyfajta régi vágású édeshármas a screwball komédiák, a hitchcocki gázláng-thrillerek és az idén hetven esztendős mester bájos május-december románcfilmjei (Manhattan, Hannah és nővérei) között. Az állítólag egyenesen az előző opus főszereplőnőjére írt történetben lelkes diákújságíró hősnő angliai vakációja során összefut valami frissen elhunyt helyi sztárzsurnaliszta szellemével egy bűvészdobozban, aki felfedi előtte a rejtélyes tarot-kártyás gyilkos személyét, és önálló nyomozásra buzdítja. A bűnfelderítés soványka meséje kezdettől belefullad az Allentől szinte kötelezően elvárt párbeszédsziporkák epizódözönébe, amit egy idő után már a finom kis háromszögtörténet sem képes összefogni (a hősnő ugyanis egyfelől beleszeret az elsőszámú gyanúsított délceg arisztokratájába, másfelől alig titkolt vágytárgy lesz a nyomozótársul szegődő kivénhedt bűvész számára, aki hamis apa-szerepében egyre elszántabban próbálja bebizonyítani riválisa bűnösségét). A Fülesben némiképp szívszorító módon fordulnak ki a keretként használt hagyományos zsánerformulák: szemben a screwball-stratégiával Allen régi jó poénjait következetesen kirekeszti a szerelmi kapcsolatból (megtartva őket Scarlett Johanssonnal folytatott saját dialógusai számára), a „gyilkos-e a férfi, akit szeretek?” hagyományos thriller-kérdését pedig már szinte a nyitójelenettel megválaszolja, hatástalanítva a későbbi vörös heringeket. Ha a film helyenként működik is, megidézve a „korai, vicces” elődök szarkasztikus szellemét („Eredetileg zsidó vagyok, de aztán áttértem, és önimádó lettem”), összességében olyan, mint a rendező által megformált kisstílű mágus színpadi fellépései: a trükkök ezerszer látottak, kilóg mögülük a méretes lóláb, sőt néha mintha még maga a maestro is meglepődne, hogy sikerülnek.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 763 átlag: 5.42 |
 |
|
|
|
