KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
   1979/október
• Koltai Tamás: Jancsó-breviárium
• N. N.: Jancsó Miklós játékfilmjei
PRO ÉS KONTRA
• Melocco Miklós: Képhalmaz
• Ciment Michel: Jancsó barbár „Rapszódiája”

• Faragó Vilmos: Könycsepp az óhazáért Magyarok a prérin
• Illés Endre: Solitaire és solidaire Az Őszi szonátáról
• Eörsi István: Kérdezők és kérdezettek Térmetszés
• Kaján Tibor: Vukotić a gondolatrajzoló A játék
• Ablonczy László: Ne feledkezzünk meg a szellemi energiákról sem... Beszélgetés Föld Ottóval, a MAFILM igazgatójával
• Gambetti Giacomo: A 77 éves elsőfilmes Római beszélgetés Cesare Zavattinival
• Szalai Györgyi: Ki ismeri Fekete Pétert? Fekete Péter
• Hankiss Elemér: Mit csinálna Maigret Kaliforniában?
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Viva filmművészet! Moszkva
• N. N.: A XI. moszkvai nemzetközi filmfesztivál díjai
• Matos Lajos: Kinoszauruszok és vad macskák Sci-fi fesztivál, Trieszt
• Jerney Judit: Kinoszauruszok és vad macskák Sci-fi fesztivál, Trieszt
• Rózsa János: Díjözön az Arénában Pula

• Gaál István: A római filmfőiskolán Egy vendégtanár jegyzetfüzetéből
• Kristó Nagy István: Disney világa
KÖNYV
• Hámori Ottó: Eleven filmtörténet
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Az első kísértés
• Dániel Ferenc: Gyere, igazodj el
• Gervai András: Az asszony is ember
• Schéry András: Vendégek vadnyugaton
• Loránd Gábor: Szótagrejtvény
• Dániel Ferenc: Visszajelzés
• Fekete Ibolya: A kétbalkezes és az örömlány
• Zalán Vince: Nem féj a feje a harkálynak
• Báron György: A busz
TELEVÍZÓ
• Miklós Pál: Pusztuló műemlékeink nyomában
• Rozgonyi Iván: A dialógustól balra Beszélgetés Bornyi Gyula tévéoperatőrrel
• Békés Tamás: A képernyő – holnap
POSTA
• N. N.: Posta
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Egyszerű eset

Bikácsy Gergely

Marie, Gabrielle, Esther, Anna és a többiek... Sokan emlékezünk még Claude Sautet legismertebb filmjére (Vincent, François, Paul és a többiek), melynek most mintegy „nőnemű megfelelője” az Egyszerű eset. A francia kinematográfia a hetvenes években ugyanúgy saját múltjából próbál erőt meríteni, mint Új-Hollywood. Öröksége azonban hiába művészibb, ha egyszer szegényesebb: használható filmmúltat csupán a renoiri témákban és filmcsinálási módszerben talált – jobban mondva a renoiri film egy rétegében. Nem a Nagy ábránd vagy a Marseillaise a példakép, hanem a nálunk jóformán ismeretlen Renoir, a munkahelyi kisközösségek, kiscsoportok, a lazán összetartozó baráti társaságok kis örömeinek és apró tragédiáinak elbeszélője.

Claude Sautet ma a francia film egyik „típus-film” rendezője. Hatását néhány kritikus fenyegetőnek véli: mintha minden második francia filmet az ő mintájára készítenének. Középpolgárok, technikusok, műszakiak; kis-magánvállalkozók mindennapjai, víkendjei peregnek a vásznon, veszekedős-kibéküléses összejövetelek a hétvégi házban vagy délután a bisztróban, s mindez szándékoltan banális, cselekménytelen történet során bomlik ki. Hasonló volt Tacchella Sógorok, sógornők című alkotása, de Yves Boisset, Pascal Thomas vagy Bertrand Tavernier is kedvvel készít hasonló filmet (hogy csupán a nálunk viszonylag ismert neveket említsük).

Az Egyszerű eset ennek a filmfajtának talán legsikerültebb darabja: a munkahelyi és bisztróbarátok zaklatottan mindennapi históriája egy varázsos nőalak (Marie – Romy Schneider) körül bonyolódik. Mellette a férfiak (barátai és szeretői) enyhén ellenszenves és szánandó paprikajancsik. Romy Schneider emberi méltósággal fogadja a magánéleti csapásokat, a férfiak emberien őszinte hisztériázással. Bizonyára így van ez az életben is, bólintunk. Sautet olykor a valódi művész, olykor a mozibűvész eleganciájával vegyít tragédiát és komédiát, villantja föl a banalitásban az élet mélységét (vagy mélynek szánt tragikus pillanatokban a banalitást). A francia középpolgárság mozilantosa ő, s ez a józan és dolgos társadalmi osztály igényes, ám nem igazán felzaklató portréfestőt igényel.

Sautet nem Renoirra, inkább Duvivier-re emlékeztet: a leglényegesebb mesterember a mai francia film egén. Lelouch-on túl, de Truffaut-n innen...


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/03 51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7167