KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
   1979/október
• Koltai Tamás: Jancsó-breviárium
• N. N.: Jancsó Miklós játékfilmjei
PRO ÉS KONTRA
• Melocco Miklós: Képhalmaz
• Ciment Michel: Jancsó barbár „Rapszódiája”

• Faragó Vilmos: Könycsepp az óhazáért Magyarok a prérin
• Illés Endre: Solitaire és solidaire Az Őszi szonátáról
• Eörsi István: Kérdezők és kérdezettek Térmetszés
• Kaján Tibor: Vukotić a gondolatrajzoló A játék
• Ablonczy László: Ne feledkezzünk meg a szellemi energiákról sem... Beszélgetés Föld Ottóval, a MAFILM igazgatójával
• Gambetti Giacomo: A 77 éves elsőfilmes Római beszélgetés Cesare Zavattinival
• Szalai Györgyi: Ki ismeri Fekete Pétert? Fekete Péter
• Hankiss Elemér: Mit csinálna Maigret Kaliforniában?
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Viva filmművészet! Moszkva
• N. N.: A XI. moszkvai nemzetközi filmfesztivál díjai
• Matos Lajos: Kinoszauruszok és vad macskák Sci-fi fesztivál, Trieszt
• Jerney Judit: Kinoszauruszok és vad macskák Sci-fi fesztivál, Trieszt
• Rózsa János: Díjözön az Arénában Pula

• Gaál István: A római filmfőiskolán Egy vendégtanár jegyzetfüzetéből
• Kristó Nagy István: Disney világa
KÖNYV
• Hámori Ottó: Eleven filmtörténet
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Az első kísértés
• Dániel Ferenc: Gyere, igazodj el
• Gervai András: Az asszony is ember
• Schéry András: Vendégek vadnyugaton
• Loránd Gábor: Szótagrejtvény
• Dániel Ferenc: Visszajelzés
• Fekete Ibolya: A kétbalkezes és az örömlány
• Zalán Vince: Nem féj a feje a harkálynak
• Báron György: A busz
TELEVÍZÓ
• Miklós Pál: Pusztuló műemlékeink nyomában
• Rozgonyi Iván: A dialógustól balra Beszélgetés Bornyi Gyula tévéoperatőrrel
• Békés Tamás: A képernyő – holnap
POSTA
• N. N.: Posta
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Férfias nevelés

Vida János

Ennek a türkmén filmnek Alekszandr Mitta volt a művészeti vezetője. Készítői Mannheimben az elsőfilmesek, Moszkvában a gyermekfilmek nagydíját nyerték el. A jutalmak odaítélői bizonyára valami ilyesmire gondoltak: az elkényeztetett, pityergős kisfiú-főhősből edzett, bátor legényke válik a film végére, s ez dicséretes példázata kiskorú nézők épülésére.

De vajon a félénkség jele-e az, amikor a fiúcska megsajnálja a nyájat terelő kutya kölykét, mert régi szokás szerint annak levágják a farkát? Kényeskedésből fakad-e keserves zokogásra, amikor meglátja, hogy a féltve őrzött báránykákat levágják, és kikészítik a bőrüket? S amikor nagyapja így vigasztalja: „így nem leszel férfi. Ez a világ rendje” – az példaszerű nevelés-e? Amikor apja megvetően félredobja a szép kis dohányzacskót, amit a fiától kapott ajándékba, csupán azért, mert szerinte a szövés nőknek való munka – ez talán a nemek közötti munkamegosztás időszerű felfogására utal? Az, hogy a kisfiú végül is beletörődik a hagyományos társadalmi szerepek változtathatatlanságába – megnyugtató befejezés-e? Sajnos, a film alkotói igennel felelnek mindezekre a kérdésekre, eszük ágában sincs azt sugallni, hogy a fiúcskának – az anyai nevelés jóvoltából – egyéni érzelmei, saját gondolatai voltak, amelyekről aztán le kellett mondania. Így aztán jóvátehetetlenül torzképpé görbülnek a külön-külön jól megrendezett jelenetek is. Bizony: a huszadik században sem fölösleges ugyan a műalkotás eszközeivel ábrázolni az évezredes patriarkális értékrend továbbélését; ám ugyanezt művészi színvonalon képviselni aligha lehetséges. Márpedig az alkotók ezt kísérelték meg.

Az utolsó jelenetben az apa, a tapasztalt pásztor rámutat az összeterelt, legelésző bárányokra – amelyekről már nem csak mi tudjuk, hanem a kisfiú is, hogy közeli halálra vannak ítélve –, s így szól a gyerekhez: „Nézd, milyen boldogok!”. S valóban: mosolygós-örömteli záró képsor, napfényes-vidám záró muzsika – s ezzel vége. Ezt látván-hallván, végigfolyt hátamon a hideg veríték.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/09 47. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6026