KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
   1979/október
• Koltai Tamás: Jancsó-breviárium
• N. N.: Jancsó Miklós játékfilmjei
PRO ÉS KONTRA
• Melocco Miklós: Képhalmaz
• Ciment Michel: Jancsó barbár „Rapszódiája”

• Faragó Vilmos: Könycsepp az óhazáért Magyarok a prérin
• Illés Endre: Solitaire és solidaire Az Őszi szonátáról
• Eörsi István: Kérdezők és kérdezettek Térmetszés
• Kaján Tibor: Vukotić a gondolatrajzoló A játék
• Ablonczy László: Ne feledkezzünk meg a szellemi energiákról sem... Beszélgetés Föld Ottóval, a MAFILM igazgatójával
• Gambetti Giacomo: A 77 éves elsőfilmes Római beszélgetés Cesare Zavattinival
• Szalai Györgyi: Ki ismeri Fekete Pétert? Fekete Péter
• Hankiss Elemér: Mit csinálna Maigret Kaliforniában?
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Viva filmművészet! Moszkva
• N. N.: A XI. moszkvai nemzetközi filmfesztivál díjai
• Matos Lajos: Kinoszauruszok és vad macskák Sci-fi fesztivál, Trieszt
• Jerney Judit: Kinoszauruszok és vad macskák Sci-fi fesztivál, Trieszt
• Rózsa János: Díjözön az Arénában Pula

• Gaál István: A római filmfőiskolán Egy vendégtanár jegyzetfüzetéből
• Kristó Nagy István: Disney világa
KÖNYV
• Hámori Ottó: Eleven filmtörténet
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Az első kísértés
• Dániel Ferenc: Gyere, igazodj el
• Gervai András: Az asszony is ember
• Schéry András: Vendégek vadnyugaton
• Loránd Gábor: Szótagrejtvény
• Dániel Ferenc: Visszajelzés
• Fekete Ibolya: A kétbalkezes és az örömlány
• Zalán Vince: Nem féj a feje a harkálynak
• Báron György: A busz
TELEVÍZÓ
• Miklós Pál: Pusztuló műemlékeink nyomában
• Rozgonyi Iván: A dialógustól balra Beszélgetés Bornyi Gyula tévéoperatőrrel
• Békés Tamás: A képernyő – holnap
POSTA
• N. N.: Posta
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

George Waggner: A farkasember

Köztes szerep

Pápai Zsolt

A farkasember nem lett akkora horrorsztár, mint a vámpír, a zombi vagy Frankenstein teremtménye.

 

A vérfarkas máig kuriózumjellegű figura a mozi más monstrumai mellett, annak ellenére, hogy az egyetemes kultúrában valamennyi rémalak közül az egyik legtekintélyesebb múlttal rendelkezik. Tény, hogy a film történetében a horror szubzsánerei közül a farkasember-legenda nem tett szert akkora jelentőségre, mint amekkorára például a vámpírmesék vagy a skizomozik, és ennek legfőbb oka, hogy a mítosz a kizárólagosság érvényével fogalmaz. Folyamatot ír le, nem állapotot. A farkasember nem légüres térben lebeg, nem két világ között egzisztál, mint Drakula vagy Dr. Jekyll, hanem egyenes vonalú pályát fut be, amely az embertől az állattá válás felé vezet. Ez a transzformáció végleges és visszafordíthatatlan, így a farkasember sorsa kevéssé értelmezhető a 20. század embere billenékeny határhelyzet-élményének metaforájaként. Míg Drakula folytonosan élet és halál között ingázik, míg Dr. Jekyll vég nélküli bolyongásra ítéltetett a szellemi szféra és az ösztönlét között, addig a farkasember csupán átmenetileg – a transzformáció időszakában – kapcsolódik egyszerre két világhoz. Mítosza sokkal inkább korhoz kötött, mint számos más horrorlegenda, nem véletlen, hogy gyakran ordas időkben, a végítélet bűzös levegőjét árasztó társadalmi vagy történelmi kataklizmák során bukkan fel. A farkasember nem tud az örök visszatérésről, ezért is társtalan a szörnyfigurák között. Mindenkihez tartozik, és senkihez sem: mivel emberből állattá alakul, egyszerre rokona az animális tulajdonságokat felvevő ember- és az antropomorf karakterjegyeket öltő állatfiguráknak a rémlények családjában. Az a történelmi kontextus – a negyvenes évek legeleje –, amelyben George Waggner munkája megszületett, mindkét változatra bőven mutatott példákat.

A horror eme alapdarabja hasonlóképpen bizonytalan pozíciót foglal el a borzalommozik rendszerében, mint címszereplője a szörnyfigurák között. Waggner opusza nem az első vérfarkasfilm a mozgókép históriájában, még csak nem is az első ilyen hollywoodi mozi (1935-ben Stuart Walker már leforgatta A londoni farkasembert), viszont a műfaji sztenderdeket kodifikáló jellege miatt kitüntetett szerepű a zsáner történetében. A reprezentáns Universal-horrorokat egybegyűjtő sorozatba tartozó DVD a szokott módon, extrákkal alaposan megpakolva (dokumentumfilm, audiókommentár, képgaléria, trailer) jelenik meg, a kiadás színvonala tehát méltó a film jelentőségéhez.

A történet Wales-ben játszódik. Bátyja halála után hazatér amerikai tanulmányútjáról a család kisebbik fiúja, hogy apja bevezesse a birtok igazgatásának rejtelmeibe, a jóravaló, derék Larry azonban érkezése után röviddel letér a neki szánt pályáról. A rendezők gyakran azzal fejezik ki rokonszenvüket a társtalan farkasemberrel szemben, hogy bűn nélkülivé teszik a későbbiekben transzformációt elszenvedő embert. Larry is ilyen, bűntelen, pontosabban egyetlen bűne az, hogy szerelmes. Abban a pillanatban, amikor közvetlenül hazatérése után először pillantja meg az imádott nőt, elindul a végromlás felé vezető úton: a nő vezeti el a szerelmes férfit abba az erdőbe, ahol a transzformáció nem sokkal később elkezdődik, és a nőtől származik a vérfarkas ellen kizárólagos fegyverként bevethető ezüstfejű bot, mely a zárlatban valóban végez is a hőssel.

A vérfarkas-filmekben a bűn nélküli ember válik gyilkológéppé, így a néző számára markánsabban érzékelhető és sokkolóbb a transzformáció okozta pusztítás. Waggner ennek a kontrasztnak a nyomatékosítása céljából döntött a kifejezetten jámbor tekintetű, szinte bamba Lon Chaney, Jr. címszereplőként szerződtetése mellett, ami telitalálat, azonban nem volt következetes, és rokonszenvét megtartotta a figura iránt annak átalakulását követően is. A farkasmaszk mosolyt fakaszt. Waggner munkája keletkezésének időpontja alapján hiába tartozik a második generációs Universal-horrorokhoz, valójában még a régi iskolához sorolható, a direktor a klasszikus rémfilm egyik utolsó mohikánja, nem pedig az új idők pionírja.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/06 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2353