KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
   1979/szeptember
• Létay Vera: Huszonkét év után...
• N. N.: Ön hogyan szerkesztené az új Filmvilágot?
• Zsugán István: A Nagy Motívum igézetében Beszélgetés Huszárik Zoltánnal a készülő Csontváry-filmről
• Fekete Sándor: Egy hajdani filmkritikus jegyzeteiből
• Szentmihályi Szabó Péter: Bérházi cirkusz A kedves szomszéd
• Faragó Vilmos: Hab habbal Mese habbal
• Matos Lajos: (Film)csillagok háborúja Csillagok háborúja
• Szász Imre: Buffalo Bill Buffalo Bill és az indiánok
• Presser Gábor: Amerikai meghatódás Az utolsó valcer
• Lisztov Viktor: Történelem a kamerák előtt 60 éves az államosított szovjet filmgyártás
• Lenin Vlagyimir Iljics: Rendelet... 60 éves az államosított szovjet filmgyártás
• Lunacsarszkij A. V.: Az állami filmgyártás feladatai Szovjet-Oroszországban 60 éves az államosított szovjet filmgyártás
• András László: „A nagy bolond” Luis Buñuelről
• Bikácsy Gergely: Az álmok büntető-expedíciója Beszélgetés Weöres Sándorral és Károlyi Amyval Buñuelről
• N. N.: Luis Buñuel filmográfiája
• Sándor Pál: Akik a bőrüket viszik a vászonra Részletek egy soha le nem készülő színész-tanulmányból
• Bajor Nagy Ernő: Mozinézőben Budapest peremén
FESZTIVÁL
• Osztovics Ágnes: Moszkva, 1979
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A leprás nő
• Bende Monika: Dráma a tengerparton
• Csala Károly: Két anya
• Csala Károly: Pirkadat
• Kulcsár Mária: Iskolai valcer
• Saár Krisztina: Won-Ton-Ton, Hollywood megmentője
• Iván Gábor: Júlia
• Loránd Gábor: ... és újra szerelem
• Bársony Éva: Alkalom szüli a tolvajt
• Székely Gabriella: A kívánság fája
TELEVÍZÓ
• Nemes Nagy Ágnes: Jókai Móric bánata
• Csala Károly: „Mindegy, ki fog lőni a trónörökösre” Suksin-évforduló
• Ancsel Éva: Kishitűség és nagyhitűség
• N. N.: Mutatóujj
• Ungvári Tamás: Kojak, Columbo és társai
KÖNYV
• Nemeskürty István: A magyar film egy kanadai szemével
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Csalók

Pápai Zsolt

Les Tricheurs – francia–olasz, 1958. Rendezte: Marcel Carné. Szereplők: Jacques Charrier, Pascale Petit, Laurent Terzieff, Jean-Paul Belmondo. Forgalmazó: Caesar Film International. 118 perc.

 

A filmtörténet néha valószínűtlenebb, mint az élet: a francia újhullám hajnalán – nem sokkal Truffaut és Godard kisfilmjei és a mozgalmat beizzító A szép Serge után, az Unokafivérekkel egy időben, és alig valamivel a Négyszáz csapás előtt – a francia film élő kövületének tartott Marcel Carné leforgatja Csalók című, fiatalosan friss munkáját. Truffaut, Godard, Rohmer nagyjátékfilmjeit megelőzően, a művi realizmus mestere, az újhullámosok által őszintén utált Carné újhullámos filmet készít, mi több, az év legnagyobb sikerét aratja a francia mozikban.

Carné filmje azt bizonyítja, hogy a nouvelle vague eredményeinek aprópénzre váltása nem a hatvanas évek derekán kezdődött – Lelouch sokat emlegetett, világszerte kaszáló és egyenesen Oscarig menetelő Egy férfi és egy nő című opusával –, hanem a mozgalom születésével egy időben megindult. A Csalók ugyanis nem igazán újhullámos film, csak a felületi jegyek mutatják annak. Ráadásul azok is ellentmondásosak: az intertextek (Haragban a világgal, Hallelujah) felszíniek, kézből vett felvételek nincsenek, a plein-air képek közé háttérvetítéssel készült snittek ékelődnek. A jelenetek jól fésültek és pedánsan vágottak, éppen az az amatőrizmussal határos féktelen derű hiányzik belőlük, ami a nouvelle vague suhancainak korai munkáit ellenállhatatlanná tette. Minden precízen kiszámított, Carné a valódi újhullámos filmek spontán építkezése helyett a papa mozijának óramű-dramaturgiáját alkalmazza (egyúttal elhatárolódik a nagypapa mozijától: a mozijelenetben Rudolph Valentino játékán nem csupán a grandiózus érzelmek korszerűtlensége miatt röhögnek karéjban a hősök, hanem – olybá tűnik – az idejétmúlt némafilm-esztétikát is kinevetik).

Az ötvenes évek hollywoodi tinidrámáitól is megérintett történet középpontjában végtelenített bulizásban felnőtté érlelődő, a szabadságot szabadosságként félreértelmező és ezért kisebb-nagyobb tragédiákba belefutó fiatalok állnak. Ifjonti hevület hiányában Carné igyekezett egyéb megoldásokkal korszerűvé tenni a filmet, és – ismerjük el – ötvenhez közel is gyorsan tanult: a plein-air képek még ilyen polírozottan is hatásosak, a jeleneteket kísérő minőségi jazz (Oscar Peterson, Stan Getz, Dizzy Gillespie) imponáló, az egzisztencialista frázisok pompásan ülnek. A rendező semmit sem bízott a véletlenre, a krimiszál és az autós üldözés beiktatásával a popularitásnak, míg a moralizáló befejezéssel a tanulságra vágyó nézőknek hódolt. A Csalók minden ízében professzionális film lett, a szó dicsérő és pejoratív értelmében egyaránt.

Extrák: Alternatív befejezés, interjú az egyik mellékszereplővel és előzetes.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/06 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9399