KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
   1979/szeptember
• Létay Vera: Huszonkét év után...
• N. N.: Ön hogyan szerkesztené az új Filmvilágot?
• Zsugán István: A Nagy Motívum igézetében Beszélgetés Huszárik Zoltánnal a készülő Csontváry-filmről
• Fekete Sándor: Egy hajdani filmkritikus jegyzeteiből
• Szentmihályi Szabó Péter: Bérházi cirkusz A kedves szomszéd
• Faragó Vilmos: Hab habbal Mese habbal
• Matos Lajos: (Film)csillagok háborúja Csillagok háborúja
• Szász Imre: Buffalo Bill Buffalo Bill és az indiánok
• Presser Gábor: Amerikai meghatódás Az utolsó valcer
• Lisztov Viktor: Történelem a kamerák előtt 60 éves az államosított szovjet filmgyártás
• Lenin Vlagyimir Iljics: Rendelet... 60 éves az államosított szovjet filmgyártás
• Lunacsarszkij A. V.: Az állami filmgyártás feladatai Szovjet-Oroszországban 60 éves az államosított szovjet filmgyártás
• András László: „A nagy bolond” Luis Buñuelről
• Bikácsy Gergely: Az álmok büntető-expedíciója Beszélgetés Weöres Sándorral és Károlyi Amyval Buñuelről
• N. N.: Luis Buñuel filmográfiája
• Sándor Pál: Akik a bőrüket viszik a vászonra Részletek egy soha le nem készülő színész-tanulmányból
• Bajor Nagy Ernő: Mozinézőben Budapest peremén
FESZTIVÁL
• Osztovics Ágnes: Moszkva, 1979
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A leprás nő
• Bende Monika: Dráma a tengerparton
• Csala Károly: Két anya
• Csala Károly: Pirkadat
• Kulcsár Mária: Iskolai valcer
• Saár Krisztina: Won-Ton-Ton, Hollywood megmentője
• Iván Gábor: Júlia
• Loránd Gábor: ... és újra szerelem
• Bársony Éva: Alkalom szüli a tolvajt
• Székely Gabriella: A kívánság fája
TELEVÍZÓ
• Nemes Nagy Ágnes: Jókai Móric bánata
• Csala Károly: „Mindegy, ki fog lőni a trónörökösre” Suksin-évforduló
• Ancsel Éva: Kishitűség és nagyhitűség
• N. N.: Mutatóujj
• Ungvári Tamás: Kojak, Columbo és társai
KÖNYV
• Nemeskürty István: A magyar film egy kanadai szemével
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Zodiákus

Pápai Zsolt

Zodiac – amerikai, 2007. Rendezte: David Fincher. Írta: Robert Graysmith könyvéből James Vanderbilt. Kép: Harris Savides. Zene: David Shire. Szereplők: Jake Gyllenhaal (Graysmith), Mark Ruffalo (Toschi), Robert Downey Jr. (Avery), Anthony Edwards (Armstrong). Gyártó: Warner Bros. / Paramount Pictures. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 158 perc.

 

A kriminológia történetének egyik legtitokzatosabb bűnözője az 1968-ban feltűnt Zodiákus, aki gyilkosságaival éveken át tartotta frászban San Francisco lakosságát. Kiszámíthatatlan és arcátlan fickó: kiszámíthatatlan, mert nem specializálódott semmiféle korcsoportra, nemre vagy rasszra, és arcátlan, mert éveken keresztül kódolt-kódolatlan leveleivel, telefonhívásaival frusztrálta a tarkójába lihegő nyomozókat. Akik máig nem fogták el.

A Zodiákus működése már a maga korában filmet ihletett, Don Siegel Piszkos Harryjét, ami minimum forradalmi darab a thrillerműfaj históriájában. David Fincher rendező nem tört ilyen nagyra, minden ízében klasszicizáló, mi több, retro tapintású mozit forgatott Robert Graysmith, a San Francisco Chronicle egykori karikaturistájának két könyvére, továbbá a saját, több éves kutatómunkájára alapozva. A történet két szálon fut, az egyik a rendőrség két nyomozóját követi, a másik a San Francisco Chronicle két munkatársát: Fincher inkább rájuk koncentrál, az ő lassú amortizálódásukat mutatja be, a nyomozásra és a címszereplőre kevésbé figyel. Francis Coppola Magánbeszélgetések, illetve Alan Pakula Az elnök emberei című filmje inspirálta elsősorban, de egyes jeleneteken Peter Yates Bullittjának és a San Francisco utcáin című krimisorozatnak a hatása is érezhető. Coppolát, Pakulát vagy Yates-et megtaláljuk tehát a filmben – Finchert viszont hiába keressük.

Bár a dramaturgiai gépezetbe bekerül egy porszem (érthetetlen, hogy miért nem szembesítik az egyetlen valamirevaló gyanúsítottat a Zodiákus első támadását csodával határos módon túlélő fiúval), a történetvezetésre mégsem lehet panasz, továbbá példás a tempó, hatásosan mértéktartó a kísérőzene és az atmoszférateremtés is lehengerlő. Pazar tehát a film, mégis  hiányérzetet kelt, hiszen néhány kósza pillanat – mindenekelőtt egy kurta komputer-manipulált jelenet – idézi csupán alkotójának korábbi munkáit. Sok a statikus plán, és egyetlen kézből vett jelenet sem akad, olyan erős a klasszicizáló szándék, hogy az már gyanút ébreszt. Finchernek – tudjuk – volt némi szerepe abban, hogy a virtuális kamera annyira népszerű, annyira túlhajtott lett a kortárs moziban, elég csak a Harcosok Klubja kulcsjeleneteire vagy a virtuális kamerázás reklámfilmjeként is értelmezhető Pánikszobára gondolni. Most mintha vezeklésül készítette volna el a Zodiákust, szembe menve a trendekkel, ámde semmi újszerűt nem mutatva fel.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/06 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9024