KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
   1979/szeptember
• Létay Vera: Huszonkét év után...
• N. N.: Ön hogyan szerkesztené az új Filmvilágot?
• Zsugán István: A Nagy Motívum igézetében Beszélgetés Huszárik Zoltánnal a készülő Csontváry-filmről
• Fekete Sándor: Egy hajdani filmkritikus jegyzeteiből
• Szentmihályi Szabó Péter: Bérházi cirkusz A kedves szomszéd
• Faragó Vilmos: Hab habbal Mese habbal
• Matos Lajos: (Film)csillagok háborúja Csillagok háborúja
• Szász Imre: Buffalo Bill Buffalo Bill és az indiánok
• Presser Gábor: Amerikai meghatódás Az utolsó valcer
• Lisztov Viktor: Történelem a kamerák előtt 60 éves az államosított szovjet filmgyártás
• Lenin Vlagyimir Iljics: Rendelet... 60 éves az államosított szovjet filmgyártás
• Lunacsarszkij A. V.: Az állami filmgyártás feladatai Szovjet-Oroszországban 60 éves az államosított szovjet filmgyártás
• András László: „A nagy bolond” Luis Buñuelről
• Bikácsy Gergely: Az álmok büntető-expedíciója Beszélgetés Weöres Sándorral és Károlyi Amyval Buñuelről
• N. N.: Luis Buñuel filmográfiája
• Sándor Pál: Akik a bőrüket viszik a vászonra Részletek egy soha le nem készülő színész-tanulmányból
• Bajor Nagy Ernő: Mozinézőben Budapest peremén
FESZTIVÁL
• Osztovics Ágnes: Moszkva, 1979
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A leprás nő
• Bende Monika: Dráma a tengerparton
• Csala Károly: Két anya
• Csala Károly: Pirkadat
• Kulcsár Mária: Iskolai valcer
• Saár Krisztina: Won-Ton-Ton, Hollywood megmentője
• Iván Gábor: Júlia
• Loránd Gábor: ... és újra szerelem
• Bársony Éva: Alkalom szüli a tolvajt
• Székely Gabriella: A kívánság fája
TELEVÍZÓ
• Nemes Nagy Ágnes: Jókai Móric bánata
• Csala Károly: „Mindegy, ki fog lőni a trónörökösre” Suksin-évforduló
• Ancsel Éva: Kishitűség és nagyhitűség
• N. N.: Mutatóujj
• Ungvári Tamás: Kojak, Columbo és társai
KÖNYV
• Nemeskürty István: A magyar film egy kanadai szemével
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Álomvölgy

Lombtalan álmok

Margitházi Beja

Vancsó Zoltán fotóművész sajátos technikával készült festői fényképeket szerkesztett filmmé.

 

Mielőtt még valaki, csak a címből kiindulva, esetleg egy új magyar fantasyre asszociálna, jobban teszi, ha inkább az alcím (Az üresség felfedezése) és a plakátszlogen alapján („Vigyázat! Nem film!”) orientálódik. Egzakt leírást ugyan ezek sem adnak, talán azért, mert bár a fotográfus Vancsó Zoltán Álomvölgyét technikailag könnyű leírni, műfaji besorolása jóval nehezebb feladat. Amit a vásznon látunk, az nagyon sok (majd’ tízezer) felvételből kiválasztott, körülbelül száz fotó lassú áttűnéssel váltakozó, mindenféle utómunkától mentes sorozata, melyeket a szerző két évnyi magyarországi, szlovéniai, romániai és osztrák erdőjárás közben, speciális technikával készített. A meghosszabbított záridő és a gép szándékos bemozdítása következtében a keletkező képen a részletek elmosódnak, az éles, tiszta körvonalak helyét remegő, szétszóródó kontúrok veszik át, a végeredmény pedig technikailag az impresszionista festészeti stílust idézi, de annak játékosságától, könnyedségétől mentesen, egy komorabb, filozofikusabb hangulatú világot kreálva. Vancsó korábbi, hasonlóan állóképekből szerkesztett, mozis bemutatkozását (ez volt a kísérőfilmként vetített, néhány perces Sóhajtenger – Kuba) slide-shownak nevezte, az Álomvölgyet pedig mozivásznon megjelenített kiállításnak, „az első magyar, egészestés, moziban vetített fotófilm”-nek. Nem véletlen persze ez a terminológiai zavar, a „filmséget” tagadó figyelmeztetés: Vancsó számára nem is annyira a film médiuma, hanem vetítési helyszíne a fontos. Kell a mozi sötétje, a vászon mérete, a nézőket egyenként izoláló architektúra, mert ez a legideálisabb környezet a képekhez társítani szándékozott meditatív-filozófiai üzenet és belső utazásra való felhívás számára. Nem a kiállítótérben rendez vetítést tehát (hiszen, ahogy a kísérőszövegben is szerepel, a képanyagot mindössze két diavetítő és egy CD-lejátszó segítségével bárhol prezentálni lehetne), hanem a „műveket” viszi be a moziba, a képek közötti átmenetekkel is eljátszva (diaporáma-szerűen, pillanatokra egymásra tevődik az eltűnő régi és a feltűnő új fotó), és pontosan illesztett, hosszan kitartott hangzatokból építkező instrumentális kísérőzenével (Tius) erősítve tovább a hatást.

Technikai koncepció van tehát, történet pedig nincs az Álomvölgyben, hacsak az üresség felfedezésének üzenetét nem a városból kiköltöző, az urbánus pörgést feladó, sikeres sajtófotós nem titkolt önvallomásaként olvassuk, nézzük. A Györffy Ákos tájat szakralizáló és Oravecz Imre erdőóhajtó vers-mottóival, valamint Eli Jaxon-Bear megvilágosodott tanító soraival keretezett fotósorozat lényegében tíz fejezetben követi végig egy fizikai és spirituális utazás stációit: az első részben az autó szélvédője, műszerfala még jól kivehető a képek sarkában, majd a sebesség helyét fokozatosan a lassúság, a városét a természet, az emberekét a dombos, bokros erdő veszi át. Az alapvetően sötét tónust a film utolsó harmadában „a roppanó tél fehér csendje” váltja fel, egyre világosabb hátterekkel, fel-feltűnő emberi alakokkal, hogy végül „a fényben feloldódó” ejtőernyős figurájával záruljon a kiürüléstől az újratöltődésig bejárt út forgatókönyve. Vancsó lényegében önmagát is belefotózza a képbe, hiszen a zizzenő textúrák a kamera berázása révén jönnek létre, a fotós kezének, testének mozdulata így komponálódik organikusan a felvételbe, mintegy szó szerinti ujjlenyomatként rögzülve. A módszer következtében elkenődő színek, felpuhult állagok és szétmozduló fények olyan mechanikus „technikai szűrőt” vonnak a valóság képei elé, melyek Rorschach-tesztként nyithatják meg a nézői látás és értelmezés lehetőségeit. Az üzenethez megvan tehát a megfelelő forma, de a Minden és a Semmi, mint tudjuk, csak szemlélet kérdése. A lassúság és teljesség élményét valószínűleg csak azok fogják az Álomvölgy alapján megtapasztalni, akik egyébként is keresik azt, nyitottak a spiritualitásra, nem idegen számukra a meditáció, és akiket le tud kötni a több mint egyórás, történet nélküli, lírai képfolyam. A többiek, könnyen lehet, hogy csak a számukra értelmezhetetlen ürességgel fogják szembetalálni magukat.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/11 51-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12893