KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
   1979/szeptember
• Létay Vera: Huszonkét év után...
• N. N.: Ön hogyan szerkesztené az új Filmvilágot?
• Zsugán István: A Nagy Motívum igézetében Beszélgetés Huszárik Zoltánnal a készülő Csontváry-filmről
• Fekete Sándor: Egy hajdani filmkritikus jegyzeteiből
• Szentmihályi Szabó Péter: Bérházi cirkusz A kedves szomszéd
• Faragó Vilmos: Hab habbal Mese habbal
• Matos Lajos: (Film)csillagok háborúja Csillagok háborúja
• Szász Imre: Buffalo Bill Buffalo Bill és az indiánok
• Presser Gábor: Amerikai meghatódás Az utolsó valcer
• Lisztov Viktor: Történelem a kamerák előtt 60 éves az államosított szovjet filmgyártás
• Lenin Vlagyimir Iljics: Rendelet... 60 éves az államosított szovjet filmgyártás
• Lunacsarszkij A. V.: Az állami filmgyártás feladatai Szovjet-Oroszországban 60 éves az államosított szovjet filmgyártás
• András László: „A nagy bolond” Luis Buñuelről
• Bikácsy Gergely: Az álmok büntető-expedíciója Beszélgetés Weöres Sándorral és Károlyi Amyval Buñuelről
• N. N.: Luis Buñuel filmográfiája
• Sándor Pál: Akik a bőrüket viszik a vászonra Részletek egy soha le nem készülő színész-tanulmányból
• Bajor Nagy Ernő: Mozinézőben Budapest peremén
FESZTIVÁL
• Osztovics Ágnes: Moszkva, 1979
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A leprás nő
• Bende Monika: Dráma a tengerparton
• Csala Károly: Két anya
• Csala Károly: Pirkadat
• Kulcsár Mária: Iskolai valcer
• Saár Krisztina: Won-Ton-Ton, Hollywood megmentője
• Iván Gábor: Júlia
• Loránd Gábor: ... és újra szerelem
• Bársony Éva: Alkalom szüli a tolvajt
• Székely Gabriella: A kívánság fája
TELEVÍZÓ
• Nemes Nagy Ágnes: Jókai Móric bánata
• Csala Károly: „Mindegy, ki fog lőni a trónörökösre” Suksin-évforduló
• Ancsel Éva: Kishitűség és nagyhitűség
• N. N.: Mutatóujj
• Ungvári Tamás: Kojak, Columbo és társai
KÖNYV
• Nemeskürty István: A magyar film egy kanadai szemével
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Saverio Costanzo: A prímszámok magánya

Magányos és gyanakvó

Vajda Judit

Túlbonyolított szerkezete miatt a film olyan magányos marad, mint ikerprímjei.

Paolo Giordano regényéből a hazánkban kevéssé ismert fiatal olasz rendező, Saverio Costanzo rendezett adaptációt. Az alkotó túl egyszerűnek találhatta a két fiatal, Alice és Mattia szerelem, plátói szerelem és barátság közt lavírozó érzelmi drámájának problémáját, ugyanis formailag rendkívüli módon túlbonyolította munkáját. A film cselekménye három idősíkon fut: 1984-ben, kisgyermekként, 1991-ben, kamaszként és 2001-ben, már felnőttként jeleníti meg a sajátos helyzetükből adódóan (a lány sánta, a fiúnak van egy értelmi fogyatékos ikerhúga) állandó gondokkal és magánnyal küzdő hősöket.

Ám az ily módon közös nevezőre hozott figurák sorsa nem egyszerűen a három idősíkot szabálytalanul váltogatva jelenik meg – a dramaturgia nemcsak az időben ugrál ide-oda, de ezen belül is a végtelenségig megbontja a szerkezetet: a jelenetek nem zárulnak le, és az is gyakori, hogy jelenet közben vágnak be egy másikat. A nézőnek így folyamatos koncentrációra van szüksége, hogy minél nagyobb magabiztossággal a helyükre tudja tenni a felismerhető rendszer nélkül érkező, különböző időben, a cselekmény különböző pontján tartó képsorokat.

A túl összetett forma miatt pedig éppen a film lényege nem tud érvényesülni: egy karakterekre építő mélypszichológiai dráma megjelenítése lenne a cél, de a formalista truvájkodás következtében a néző követni is nehezen tudja a történetet, érzelmi azonosulásra már végképp semmi esélye; a formailag ugyan frappáns időugrások hatására ugyanis érthetetlen lesz a figurák motivációja, alapvető fontosságú dolgok maradnak homályban, a mű maga pedig épp lélektanilag válik hiteltelenné (az alkotó jellemzően még a filmidő felére helyezett csúcspontot, a nagy titkok fellebbentését is többször megbontja, így az nem lényegülhet katartikus élménnyé).

„Magányos és gyanakvó számok” – hangzik el a filmben a prímekről, mely metafora a két főhősre vonatkozik; ám ugyanúgy igaz Costanzo alkotására is. A közönség bevonása helyett azt inkább folyamatosan kicselező műnek egyetlen olyan jelenete van, amely tökéletesen a helyén van: a 2008-ban játszódó lírai epilógusban gyönyörűen a helyére kerül és elrendeződik minden – egyedül a záró képsorokból több minden derül ki, mint addig az egész filmből. Ettől a mű maga sajnos még nem lesz jó, de legalább szép emlékkel búcsúzunk tőle.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/07 51-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10701