KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/szeptember
JEGYZET
• N. N.: Búcsú

• Bikácsy Gergely: A zárójel felbontása Megáll az idő
• Bereményi Géza: Iskolaévek
• Faragó Vilmos: Állófilm Rohanj velem!
• Lukácsy Sándor: Aszkéta krimi Csak semmi pánik...
• Székely Gabriella: Rövid utazás Beszélgetés Sándor Pállal
• Breuer János: Kodály Zoltán mozija
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Fekete – fehér Karlovy Vary
• Matos Lajos: Sci-fi-gu-rák Trieszt

• Ardai Zoltán: Érintetlen Himalája Konstans
• Koltai Ágnes: Sziléziai anzix Egy rózsafüzér szemei
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Matolcsy György: Az első avantgarde animátora Norman McLaren
• N. N.: Norman McLaren filmjei
• Lajta Gábor: Óvatos kísérletek – állami támogatással Újabb kanadai animációs filmek
VITA
• Veress József: Egy forgatókönyvolvasó feljegyzései Vita a forgatókönyvről
LÁTTUK MÉG
• Peredi Ágnes: Aki mer, az nyer
• Greskovits Béla: Én és Caterina
• Lajta Gábor: Találkozás az Atlanti-óceánon
• Loránd Gábor: A rögbi és a lány
• Schubert Gusztáv: Miron szerelme
• Loránd Gábor: A karatézó Cobra
• Lajta Gábor: Tristana
• Hollós László: A szelíd vadnyugat
• Bikácsy Gergely: Haragban a világgal
• Simándi Júlia: A jegyzetfüzet titka
TELEVÍZÓ
• Valkó Mihály: Hová, merre, tévédráma? Veszprém
• Zalán Vince: Családon belül és kívül Arany Prága
• Nemeskürty István: Candelaio Nápolyi mulatságok
• Bernáth László: Sorozatdramaturgia A tenger
KÖNYV
• Schubert Gusztáv: Volt egyszer egy ... neorealizmus

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Haragban a világgal

Bikácsy Gergely

 

A James Dean-mítosz „alapfilmje”, a Rebel Without A Cause (Ok nélkül lázadó, 1955) kerül most a magyar néző elé Haragban a világgal címen. Nicholas Ray rendezte, akinek Johnny Guitarját a legjobb westernek közé számítják, s akit mi csupán az Amerikai barátból ismerhetünk, színészként. (Wenders egyébként Ray halála előtt tavaly még dokumentumfilmet is készített a mesterről.)

„Halottak filmje” ma már az Ok nélkül lázadó, hiszen a női főszereplő, Natalie Wood is baleset (vagy öngyilkosság) áldozata lett nemrég. S maga a film sem igazán él ma már: csak James Dean él benne. Jim Stark (Dean) körül valami nem stimmel. Rendőrségi kihallgatáson találkozunk vele először, ahova anyja, nagyanyja, apja kíséri el, s ez a kíséret sokkal riasztóbb, mint a rendőrség. Új fiúként, naiv vidékiként érkezik a nagyvárosi egyetemre, ahol rögtön meggyűlik a baja a bőrzekés „ősrockerek” durva bandájával. A film első harmadában felnőttes öltönyt visel, s szinte munkaruhába öltözik, mikor felveszi azóta legendássá vált piros dzsekijét: ebben megy szakadékba rohanó autóversenyt játszani a bandával. Nem jó a szüleivel élni, papucsférj apját sajnálja, anyjától, nagyanyjától hideglelősen viszolyog. S ha otthon nem jó, még kevésbe jó a buta és primitív bőrzekések között, de legalább ott megtalálhatja a szerelmet. Judy (Natalie Wood) könnycseppet sem ejt a rockerfőnök (addigi barátja) szörnyű halálakor, rámosolyog s együtt rohan tovább Deannel. Talán itt, ez a csapat befogadja a szelíden haragvó ifjút. De nem, nem fogadja be: a bandavezér halála után a bőrzekések ádázabbul üldözik, mint a mafla és mindig késve érkező rendőrség.

A jóság gyűlöletes aurája veszi körül ezt a fickót, meg kell hát késelni vagy börtönbe kell zárni, Dean mindig jót akar, s valamiképp mindig tragédiák kellős közepébe csöppen, s nem teljesen véletlenül... Végzet-dráma, hollywoodi cserkész-világszemléleten átszűrve. Dean valamiképpen a „jó felnőttek” világát szeretné látni, állandóan félreértett s gazfickónak vélt eminensként közvetíteni szeretne a jó felnőttek s az eredetileg szintén jó, de rossz útra tévedt ifjak között. Szemben a megejtő ártatlansággal a nagy egyetemi planetárium közvetíti az univerzum komor, ellenséges közönyét: az ember kis pont, szeressük egymást. A buta rendőr-felnőttek azonban szeretet helyett körülzárják a planetáriumba menekülő ifjakat, és Deannek nem marad más, mint hogy piros dzsekijét odaajándékozza a tévedésből agyonlőtt védencének, a kamasz-filozófus árva fiúnak. A legárvább mégis ő marad: senki sem érti meg...

A sok naiv jelképet, szájbarágó tanulságot Dean játéka igazzá, átélhetővé, emberivé teszi. Furcsa ritmusú és állandóan ritmust váltó, kiszámíthatatlan játék ez, a meglepetések lebegő izgalmával telíti az egész filmet. Dean vadsága lágyság, haragja szelídség, ártatlansága szemrehányás. Nem lehet elbújni szelíd tekintete elől.

Az ártatlan ifjak lélekemelő meséjét moziiparosok és rossz lelkiismeretű felnőtt bácsik agyalták ki. De James Dean túljárt az eszükön. Életet lehelt a főhősbe, s ez a főhős a mai napig halhatatlan: sokminden mást is kifejez, mint amiért a moziiparosok kitalálták.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/09 49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6985