KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
   2018/december
ÁLOMLABIRINTUS
• Varga Zoltán: A nyelvöltögető prágai szürrealista Jan ©vankmajer-portré – 1. rész
• Bereczki Zoltán: A ciklon szeme Lynch, Hofstadter, Escher
MAGYAR MŰHELY
• Pataki Éva: „Mindenki Liv Ullmann akart lenni” Beszélgetés Tordai Terivel
• Kránicz Bence: „Iszonyú sok hülyeséget csinálok” Beszélgetés Reisz Gáborral
• Huber Zoltán: Van tovább Rossz versek
• Hegyi Zoltán: A személyesség hitele Beszélgetés Oláh Katával és Csukás Sándorral
• Pető Szabolcs: Kézműves film Beszélgetés Papp Károly Kásával
• Baski Sándor: Baljós Budapest X – A rendszerből törölve
TÉNYKÉPEK
• Benke Attila: Rakétával az Új Vadnyugatra Az amerikai űrprogramok filmen
• Barkóczi Janka: Teaidő Képregény-újságírás: Joe Sacco
• Kránicz Bence: „Már ünnepünknek vége” Orson Welles: The Other Side of the Wind
• Kovács Patrik: Kész cirkusz Silvio és a többiek
FESZTIVÁL
• Benke Attila: Reflektorfényben a látványtervező Alexandre Trauner Art/Film Fesztivál – Szolnok
• Schubert Gusztáv: Selyem és vér Velence
KÖNYV
• Fekete Tamás: Övezze kultusz! Lichter Péter: 52 kultfilm
KRITIKA
• Nemes Z. Márió: Pokolgiccs A ház, amit Jack épített
• Barkóczi Janka: Metamorfózis Lány
• Soós Tamás Dénes: Az empátia határai Hamis szelek
TELEVÍZÓ
• Varró Attila: Yellowstone Ahol a bölény dübörg
MOZI
• Vincze Teréz: Lucia látomásai
• Jankovics Márton: Milliárdos fiúk klubja
• Alföldi Nóra: McQueen
• Hegedüs Márk Sebestyén: Még mindig itt vagyunk
• Huber Zoltán: A Hunter Killer-küldetés
• Varga Zoltán: Mara
• Benke Attila: Ami nem öl meg
• Kovács Patrik: Bérgyilkost fogadtam
• Roboz Gábor: Hozzám jössz, haver?
• Tüske Zsuzsanna: Pizzarománc
• Pethő Réka: Legendás állatok – Grindelwald bűntettei
• Varró Attila: A belleville-i zsaru
DVD
• Gelencsér Gábor: Federico Fellini válogatás
• Kovács Patrik: Sirály
• Benke Attila: A sztárok nem Liverpoolban halnak meg
• Tóth Menyhért: Őrzött idő
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi A halál angyalai

             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar Műhely

Rossz versek

Van tovább

Huber Zoltán

Második filmjével Reisz Gábor magabiztosan építi tovább összetéveszthetetlenül személyes szerzői világát.

 

Furcsának és megmagyarázhatatlannak tűnhet, de négy hosszú év telt már el a VAN nagy diadalmenete óta. Az imponáló nézőszámok és szép fesztiválszereplések mellett a film sikerének fontos hozadékaként Reisz Gábor öt hónapig Párizsban dolgozhatott a következő forgatókönyvén. A Rossz versek számos komoly átalakulásokon átmenve végül pontosan onnan veszi fel a piros fonalat, ahol az előző elhagyta. Nem folytatásról vagy újrázásról van szó, egy szimpla VAN 2 helyett az ott megismert szerzői világ továbbgondolása, variálása és bővítése történik. A második film egyszerre kísérletezőbb és magabiztosabb, miközben jótékonyan megtartja a VAN improvizatív kreativitását és az író-rendező személyes nézőpontját.

A Rossz versek főhőse, Merthner Tamás szintén a maga útját kereső filmrendező és a szüleit is ugyanazok a színészek alakítják (ismét kiválóan). Az önéletrajzi vonatkozásain túl az efféle hangsúlyos egyezésekkel a film mintha pimaszul rájátszana a manapság divatos univerzumépítésre, de a látványos eltérésekkel ellene is megy annak. Akár tudatos, akaratlan vagy kényszerű döntés eredményei, a felbukkanó párhuzamok és differenciák játéka gyorsan egy fesztelen, családias alaphangulatot teremt. Szentesi Áron és Merthner Tamás között a nevükön kívül a legszembetűnőbb különbség nyilvánvalóan az, hogy az új főszereplő bőrébe ezúttal maga a rendező bújik. A két srác magánéleti és szakmai problémái szintén eltérőek, ahogyan most az apa-fiú kapcsolat mélysége és a támogató nagymama is fontossá válik.

Az eseményeket most is egy szerelmi csalódás lendíti mozgásba és a történet mozaikszerűen terül szét, de nagyobb cselekményíveket fog át. Ennek elsődleges oka, hogy a VAN emblematikus térbeli átkötéseit a Rossz versek az időre is kiterjeszti, így nemcsak távolabbi földrajzi helyek, de a főszereplő jellegzetes életszakaszai között is szabadon közlekedhetünk. A meglepő, gyakran egészen látványos átvezetések és ugrások nemcsak a filmnyelvi kreativitás számára teremtenek kiváló lehetőségeket, de a hasonlóságok ellenére más filmet eredményeznek.

Míg a VAN hőse körbe-körbe járva végül sehonnan nem jutott sehova, a Rossz versek főszereplője kénytelen döntéseket hozni. Neki már van valamiféle jövőképe, céljai a gyerekkori álmaiból fakadnak. Saját történeteink és aktuális életünk organikus, elválaszthatatlan összefonódása központi motívum. A múlt megismerésének fontosságát és a jelennel való kapcsolatát a film egy leleményes húzással magával Antall Józseffel mondatja ki. Merthner Tamás útkeresése, a jellemvonásai és családi viszonyai azért árnyaltabbak és összetettebbek, mert a gyermek, a kiskamasz és a tinédzser szemszögéből is feltárulnak előttünk.

A Rossz versek az emlékezés szubjektív folyamatát szervesen beépíti a jelen időben zajló lineáris cselekménybe, a könnyedén egymásba folyó stílusok és hangulatok így a szabadon áramló, a valóság és a fantázia határán táncoló, gyakran öntudatlanul feltörő emlékképek eszményi mozgóképes illusztrációi. Az egymáshoz hol lazán, hol szorosabban kapcsolódó epizódok a mindenkori énkép törékeny, mégis nélkülözhetetlen illúzióját a film nyelvére fordítják át.

Keményvonalas filmrajongókkal bizonyára gyakran megesik, hogy életük fontos vagy kevésbé lényeges eseményeit filmként képzelik maguk elé. Reisz Gábor abban a szerencsés helyzetben van, hogy ténylegesen meg is rendezheti az efféle belső fantáziáit. Így lehet az első csókból szegénysori szörnyhorror, a lány utáni vágyakozásból karcos film noir. Az egyéni emlékek nemcsak a legkülönfélébb műfajokat idézik meg, de konkrét filmeket is a Harmadik embertől a Megáll az időn át egészen a Fargóig. Akár jellegzetes stílusjegyről, akár egy bevillanó moziplakátról van szó, a Rossz versek tömve van a legkülönfélébb filmes utalásokkal és poénokkal (a Sátántangó randifilmként való exponálása például telitalálat). A hivatkozott rendezők és jelenetek felderítése már önmagában garantálja a többszöri újranézést.

A főhős elénk táruló emlékei nemcsak az egyes kulcsműveket, de az adott korszak jellemző vizuális világát is hűen visszatükrözik. A skála a szupernyolcastól a VHS-en át egészen a korai netes pornóvideókig terjed, de a különféle nyersanyagok és kamerák használata mellett a szobabelsők és a ruhák is stimmelnek. A film olyan ikonikus, több nemzedék mozgóképes látásmódját és esztétikai ízlését alapjaiban formáló műveket is konkrétan megidéz, mint a Vers mindenkinek vagy a Szomszédok. A legendás teleregény meglepő rekonstrukciója azért is fogja sokak szívét megdobogtatni, mert Taki bácsi és Lenke néni videómegosztókon is népszerű karácsonyi civódását sikerült a kizuhanó kőműves hírhedt képsoraival egybegyúrni.

A Rossz versek eklektikus kalandozásai azért működnek, mert erős sorsközösséget teremtenek a rendező, a fiktív alteregója és a néző között. A versmondás televízióban és szavalóversenyeken propagált súlyos formája legalább annyiunkban hagyott mély nyomokat, mint a kínos énekkari válogatók vagy a csütörtök esti Szomszédok. Reisz sikerrel éri el, hogy a jellegzetes sorsfordító események (első szerelem, az önkifejezés első próbálkozásai, nagy álmodozások) egyszerre tűnjenek bensőségesen egyedinek és mindenki számára átélhető, univerzális érvényűnek. Az író-rendező a szubjektív emlékei segítségével úgy beszél az aktuális élethelyzetéről, hogy arra könnyű rákapcsolódni. Bizonyára még akkor is, ha netalán másik országban, másik évtizedben voltunk kiskamaszok.

Bár a VAN annak idején törvényszerűen megkapta a kötelező klisés címkéket (meglepetésfilm, nemzedéki közérzetfilm, generációs kultfilm), a leginkább mégis azért lehetett örülni neki, mert egy aktív rajongótábort tudott maga köré gyűjteni. A közönség nemcsak rátalált és sokáig műsoron tartotta a filmet, de olyanokat is bevonzott, akik csak elvétve járnak moziba (és akkor sem ilyesmit néznek). Hiába szólt konkrétan egy fővárosi huszonéves bölcsészfiúról, Reisz Gábor úgy tudott mesélni a saját közérzetéről és a közvetlenebb környezetről, hogy azt nagyon sokan a magukénak érezhették. A Rossz versek esetében hasonló a helyzet, az a bizonyos valóság nem tolakodóan, mégis erőteljesen itatja át a filmet. A jellegzetes családi beszélgetések, a plakátokon is nyomot hagyó evéskultusz vagy az instant anyázások esszenciájában ragadják meg az „itt és most” hangulatát.

A film hitelességét és frissességét a látható jelenlétén kívül Reisz Gábor most is azzal szavatolja, hogy a választott formát az ábrázolandó szolgálatába állítja. A Rossz versek érezhetően személyesebb, intimebb darab, mégsem lesz öncélú vagy érzelgős. Hősünk komplex kapcsolatokkal és súlyosabb dilemmákkal birkózik ugyan, egészséges öniróniája végig humoros fénytörésben láttatja a dolgokat. Reiszt a kreativitása, stílusérzéke és pozitív szemlélete többek között olyan alkotókkal rokonítja, mint Linklater, Gondry vagy Baumbach, de a markáns alteregó most már két filmen átívelő jelenléte François Truffaut, Szabó István és Woody Allen vonatkozó munkáit is eszünkbe juttathatja. Szabó példája különösen azért érdekes, mert a két pályakezdés között izgalmas párhuzamok fedezhetők fel. Bár nyilván más alapállásból és szándékkal, de az Álmodozások korát követő Apa hasonló irányba indult tovább, mint a VAN után a Rossz versek.

Gyerekek, akik le tudják győzni a felnőtteket – hivatkozik saját magukra a hős barátnője tömören megragadva a filmet mozgásban tartó sajátos kettősséget. Merthner Tamás számára már nem az a kérdés, mihez kezdjen az életével, hanem hogy miként válhat azzá, aki azonos az egykori önmagával. A felnőtté válás és a sodródás kihívásai ezzel új perspektívát kapnak, a gyermekkor jellemformáló ideái és vágyai határozottan helyet követelnek maguknak. A Rossz versek egy jellegzetes állapotot jár körbe és folyamatosan kipillant, rámosolyog a közönségére. A film szerencsére nem akar sem nagy tanulságokkal, sem bölcs megoldási javaslatokkal szolgálni, csak be akar vonni az emlékezés furcsa játékába. A második filmjével Reisz Gábor az egyik lábán biztosan állva lépett egyet előre. A meglepetés erejére most ugyan nem számíthat, de az örök gyerekekre igen.

 

ROSSZ VERSEK – magyar, 2018. Rendezte és írta: Reisz Gábor. Kép: Becsey Kristóf és Bálint Dániel. Vágó: Tálas Zsófia. Producer: Berkes Júlia. Szereplők: Reisz Gábor (Tamás), Nagy Katica (Anna), Kovács Zsolt (Apa), Takács Katalin (Anya), Zayzon Zsolt (Krisztián), Monori Lili (Vali), Niels Schneider (Henri), Seres Donát (kamasz Tamás). Gyártó: Proton Cinema / Films du Balinari. Forgalmazó: Cirko Film Kft. 100 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/12 22-24. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13904