rendező | színész | operatőr | forgatókönyvíró | zenész | egyéb személy | filmcímek | egyéb cím | Mindegyik | Egyik sem
Jelölje be, mely tartalmi elemeket szeretné kiemelve látni a szövegben!

A vetített pék

Peternák Miklós

 

 

„És vevén a hét kenyeret és a halakat, és hálákat adván, megtöré, és adá az ő tanítványainak, a tanítványok pedig a sokaságnak.

És mindnyájan evének és megelégedének; és fölszedék a maradék darabokat hét teli kosárral.

A kik pedig ettek vala, négyezren valának…”

(Máté, 15,36-38)

 

 

A filmkép igazsága láthatatlanságán alapul: a mozgás-illúzióért cserébe saját képanyagát kell eltüntetnie a szemünk elől folyamatosan, míg csak véget nem ér.

Kép – a szó tükörből, Gorgófejként nézve, vagy visszafelé olvasva: pék. A kettő közt összefüggést keresni hasonló sületlenség, mint azt gondolni, hogy a filmkép problémája olyan egyszerű, hogy azt még a vak is látja. Összefüggést nem keresni viszont esetleg csak lustaság: végül is csupán az olvasás iránya változott. (Vesd össze még: „Kultúra – a rút luk” – Babits.) Bizonyos computerprogramok is képesek már két alakzatot adott lépésben kapcsolatba hozni. A pék, aki kemény munkával keresi a kenyerét, ha – aktuálisan – van egy kis sütnivalója, nemcsak a mindennapi kenyérrevalóhoz, de némi borravalóhoz is juthat. (Árulás, satöbbi.) Forma és idea közt a jelentés a kovász. És: „Vegyétek, egyétek! Ez az én testem…” (1Kor 11,24; Mt 26,26) Valamint: „a mi képünkre és hasonlatosságunkra”.

Ha az eizensteini montázselmélet ősforrását mint a film egyik alapját keressük, a „csodálatos kenyér- és halszaporítás”, másként az ötezer, illetve négyezer ember megvendégelése történetét (lásd fent) kell e szempontból meggondolnunk. Nemcsak a sokat citált 1 + 1 = 3 hasonló esete miatt, de – mint ugyancsak az Írás mondja – mert „Esznek és még marad is”. (2Kir 4,43) Az egy halból és kenyérből a filmszalagon igen sok lesz (másodpercenként 24-szeres a szaporulat), ugyanakkor az így láthatóvá tett (annak vélt) „egyen” ötezernél is többen „lakhatnak jól” minden alkalommal, s még marad is. Igaz, itt a szem fogyaszt, ám a „megtörés” is stimmel – erről lásd később.

A film eszméje egyébként közel áll az ikonlegendákhoz, nem emberkéz alkotta, csodatévő képalakokhoz, de a képromboláshoz is. A televízióval pedig egyenesen a képromboló gép került a háztartási eszközök sorába, mely ráadásul működéséhez az energiát nézője idejéből meríti. Ennek a „képnek” ugyanis nincsen határa, „kerete” – a film e pozícióból nézve átmenet, csak „kerete” van, amit az angol szóhasználat nagyon jól mutat: egy filmkocka angolul „frame”, ami eredeti jelentésében keret.

A film bármely két képkocka és a köztük eltelt idő viszonya. A keret két-két párhuzamos, képet határoló éléből kettőt így az idő vonala, a másik kettőt pedig a filmszalag kép-osztásai adják meg. Így határolja el magát a film a külvilágtól, majd tér vissza hasonló módszerekkel, mely jól el van rejtve a rítusba vagy a programfüzetbe. Az osztás-vonal a filmben ugyanazt teszi lehetővé, mint amit a bűvész csinál például az ismert produkciónál: egy nő „kettéfűrészelése” majd „összeragasztása”. Különbség, hogy a filmkészítő ezt a mutatványt igen gyakran csinálja anélkül, hogy akár ő, akár közönsége ennek különösebben a tudatában lenne. Egyébként mindkettőhöz kés kell (vagy olló, ami Bolyai–Lobacsevszkijj-féle késnek is tekinthető), s minden ilyen mutatvánnyal elmetszi a születő illúzió és a megszokás anyanyelvével összekötött érzékelés köldökzsinórját. Az egyedit, a dolgot, tárgyat tartamokká sokszorozza, szakaszokra osztja fel az időt, s így, rész szerint láttatva – soha nem közvetlenül az „egészet” mutatva – teremti illuzionisztikus mutatványát. Nem véletlen az eredet, a mutatványosbódé.

Nézzünk meg egy festményt vagy egy rajzot. Fordítsuk el a fejünket egy percre – majd vissza. A kép ott van. Tegyük ugyanezt a moziban, filmet nézve. Eltűnt a kép? Nem is volt ott igazán. (Vesd össze egy fiktív párbeszéddel: „Megnézhetem ezt a filmet?” – „Igen – válaszolja a kérdezett, és kinyitja a filmdobozokat. – No látja, ezek azok.”) Nem egyértelmű, hogy a film vonatkozásában Balázs Bélának van-e igaza („A látható ember”) vagy H. G. Wellsnek meg Gárdonyi Gézának („Láthatatlan ember”).

Soha ne feledkezzünk meg arról, hogy a festmény, kép nézéséhez világos kell, míg a filmhez sötét.

A képek parlamentjében a film jelenti az egész alsóházat; az alkalom, akarat és szerencse szavazása folytán létesült ez a képviselet.

A film egésze alkot egy képet.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/09 16. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5198

Kulcsszavak:


Cikk értékelése:szavazat: 1462 átlag: 5.5