rendező | színész | operatőr | forgatókönyvíró | zenész | egyéb személy | filmcímek | egyéb cím | Mindegyik | Egyik sem
Jelölje be, mely tartalmi elemeket szeretné kiemelve látni a szövegben!

Könyv

Lichter Péter: Utazás a lehetetlenbe

Párhuzamosok találkozása

Varga Zoltán

Olykor az avantgárd film és a főáramlatbeli sci-fi is találkozhat.

 

Dave Bowman, a 2001: Űrodüsszeia végtelenbe és annál is messzebb utazó űrhajósának döbbent-álmélkodó arca látható az egyik legfrissebb magyar filmes szakkönyv borítóján. Telitalálatos képválasztás, mert nemcsak a kötetben legtöbbet hivatkozott filmet, Stanley Kubrick főművét előlegezi, de egyúttal azt a szellemi utazást is, amely az olvasóra vár. Lichter Péter Utazás a lehetetlenbe főcímet viselő kötetének hosszú alcíme nyújt konkrétabb tájékoztatást, milyen terület feltárására vállalkozik a munka: Az avantgárd film absztrakt formái a science fiction filmekben. Az első pillantásra egymást kizáró(nak vélt) mozgóképi tradíciók – a keveseknek szóló avantgárd film és a tömegeket lázban tartó sci-fi műfaj – értő dialógusba állítása, számos meglepetést tartogató összeolvasása a kötet legizgalmasabb vonulata.

Az avantgárd filmesként is termékeny Lichter Péter munkája részben előző könyvéhez, a kísérleti filmről írt (többnyire a Filmvilágban megjelent) esszéit csokorba gyűjtő A láthatatlan birodalomhoz csatlakozik, sőt A kozmosz metaforái című szöveg a jelen kötet magjának, előképének is tekinthető. Ezúttal azonban nem esszégyűjteményt vehetünk kézbe, és nem is egészen ugyanazzal az oldottabb hangvétellel találkozunk, amely a szerző egyéb írásaiból lehet ismerős. Az Utazás a lehetetlenbe ugyanis az író doktori disszertációjának könyvváltozata; az ELTE film és média doktori képzésén annak 11 éves működése alatt és több tucat hallgatója közül mostanáig csupán maroknyian szereztek fokozatot – Lichter e kevesek egyike. Írása a filmtudomány elvárásrendszere szerint szerveződő munka tehát, rengeteg hivatkozással, filmelméleti fogalommal és számos, a szerző saját érvelését támogatni hivatott elmélet megidézésével. Szerencsére azonban szó sincs arról, hogy Lichter „lila ködbe” burkolná mondandóját; a szakterminológiában járatlan olvasókat is „beavatja” a fogalmak hátterébe és filmtudományos előzményébe – sőt, bizonyos témakörökről igen részletes áttekintéseket kapunk. Lichter közelítésmódjában annak ellenére is az avantgárd film a meghatározó tényező, hogy a sci-fikre tett utalások kezdettől fogva jelen vannak a kötet lapjain. Mégis a játékfilmhez képest vitán felül mostohán kezelt avantgárd filmnek szentel nagyobb figyelmet, meghatározó alakjainak munkásságát s jellegzetes eljárásait és markáns alakváltozatait mélyenszántó fejezetek tárgyalják – legyen szó Stan Brakhage, vagy a kötet szűkebb témája számára különösen fontos John Whitney és Jordan Belson alakjáról, illetőleg az avantgárd film szürrealista ágáról, lírai és grafikus absztrakciót tartalmazó típusairól. S míg eljutunk a kötet utolsó negyedében a címben is ígért kapcsolódás részletes vizsgálatához, még számos egyéb, mind az avantgárdhoz, mind a sci-fihez társítható jelenség terítékre kerül – különös tekintettel az attrakció Tom Gunning óta sokat tárgyalt kérdésére. Lichter kötetének legterjedelmesebb egysége az ún. „keretezett absztrakció” aprólékos taglalására épül: az avantgárd formajelenségek elbeszélő filmekbe történő beépítésének stratégiáit és velejáróit érti ezen a szerző, s kitér ennek hossz, dramaturgiai szerep és műfaji logika alapján körvonalazható különbségeire. Lichter állítása szerint – amelyet a 2001: Űrodüsszeia mellett például olyan sci-fik támasztanak alá, mint A komputer gyermeke, a Superman, a Tron vagy a Kapcsolat – a fantasztikus film, azon belül is a sci-fi profitált a legtöbbet abból, hogy az avantgárd látványokat felhasználták: megjelenítve általuk a csodásat, az irracionálist, az emberi ésszel fölfogható távlatokon túlmutató dimenziókat – avagy a lehetetlent és az ismeretlent.

Az Utazás a lehetetlenbe az absztrakciótól az attrakcióig, az avantgárdtól a tömegsikerekig kalauzol; kifejtésmódját azonban beárnyékolja egy visszatérő – a kötet egészét keresztülszövő – probléma. A szövegben nagyfokú redundancia tapasztalható, s az önismétlések nem csupán a szerző legfőbb tézisének újabb és újabb köntösbe öltöztetett megfogalmazásában érhetők tetten, de az alkotókról és a filmekről tett ismétlődő állítások is rendre visszaköszönnek. A fejezetek (kivált az első négy nagyobb egység) egymásra következésében is optimálisabb lehetett volna más felépítés érvényesítése. Ám ezek a fésületlenségek sem homályosítják el, hogy a periféria és a centrum egymásra hatásának sokat tárgyalt kérdéskörén belül Lichter Péter olyan témát fejtett ki értő módon, amely alulreprezentáltsága okán igazi kuriózum.

 

Gondolat Kiadó, 2018.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/08 47-48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13763

Kulcsszavak:


Cikk értékelése:szavazat: 0 átlag: -