Az Alien kilétét, eredetét mindeddig borzalommal teljes homály fedte.
Ridley Scott az egész emberiséget érintő rejtélyek felé vezeti tovább az Alien-mítoszt.
1979-ben, amikor az egyszeri nézőnek még fogalma sem volt az azóta különböző mutációkat megért szörny fejlődési ciklusairól, A nyolcadik utas: a Halál eseménytelenül, de folyamatos feszültségben pergő első harmada után a legnagyobb izgalmat az keltette, amikor a Nostromo űrhajó legénysége előtt végre feltűnt az az idegen eredetű űrjármű, amelynek vészjelzése felébresztette őket a hibernációból. Az elhagyott gépmonstrum belsejében pedig egy emberalkatú, de óriás termetű pilóta csonttá aszott maradványait találták meg szétrobbant bordákkal. Csak ezután következtek a raktérben talált tojások, majd a rémüldözések és a vérfürdők. Az óriás kilétét, származását, sorsát és kapcsolatát a raktérben tárolt borzalommal teljes homály fedte, és a későbbi folytatások és crossoverek sem tértek vissza e rejtélyhez, inkább újabb és újabb irányokban vezették tovább a mítoszt. Ridley Scott A nyolcadik utas: a Halál 1999-ben felvett audiokommentárjában elmondta, hogy régóta tervezi már, hogy egy újabb Alien-folytatásban választ adjon a kérdésre, kik voltak ezek az óriások, és mi volt a céljuk a halálos rakománnyal. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a Prometheus ebben az értelemben a folytatások történetének egyik legrégebben várt darabja.
A kérdés az, mennyire sikerül kielégíteni, sőt túlszárnyalni a hátborzongató rejtélyek és a zsigeri frász iránt vonzódó nézők várakozásait? Mivel tesz minket gazdagabbá a Prometheus, azon túl, hogy a legmodernebb digitális animációval, IMAX 3D formátumban omlik ránk a filmvászonról? Mindenekelőtt persze azzal, amit mutat: például a legklasszabb térbeli csillagtérképet, holdbéli vihart és automata sebészi beavatkozást, amit valaha láttunk, és ez még csak pusztán a látványosságok szintje.
Zordságukkal is lenyűgöző, Izlandon és Skóciában felvett tájképek vezetik fel az első sokkoló képsort, amelyben mindjárt szemtől szemben láthatunk egy óriást, miközben valami éppoly érthetetlen, mint amilyen rettenetes dolgot művel. Az időn kívüli epizódot követően azonnal konkrét időben találjuk magunkat, jelen századunk végén, amikor egy régészeti felfedezés nyomán expedíció indul a világegyetem egy távoli pontjára. A fedélzeten utazó tudósok azt remélik, hogy ezen a messzi égitesten egy olyan földön kívüli civilizációra találhatnak, amelynek tagjai az őskorban látogatást tettek a Földön, és szerepük volt fajunk rendkívüli fejlődésének elindításában. Erich von Däniken népszerű, de vitatott elmélete és a 2001 – Űrodisszeia emlékezetes prológusa által is felvetett gondolatok mentén bővül tovább az Alien-univerzum, több szinten is értelmezhető teremtő-teremtmény konfliktussal mélyítve el az alapvetően szórakoztató jellegű produkciót. Ahogy egyre több titokra derül fény az őseinket meglátogató óriás lényeket és az emberiséggel kapcsolatos szándékaikat illetően, úgy válik árnyalttá a sorozat kötelező szereplőjének számító android kapcsolata az őt alkotó emberekkel, és mindezeken felül, több ponton visszatérő eszmecsere folyik arról, hogyan egyeztethető össze mindez az istenhittel, konkrétan a kereszténységgel, amely minden megrázkódtatás után is az egyetlen szilárd vezérelv marad hősnőnk, a csapatot vezető régész, Elizabeth Shaw számára.
Az erős női főalak éppúgy az Alien-filmek elmaradhatatlan szereplője, mint a kiismerhetetlen android, nem véletlen hát, hogy ezt a két szerepet bízta Scott napjaink két kimagaslóan izgalmas színészére. Noomi Rapace különleges arcvonásain hosszan időzik a kamera, ugyanígy az inasrobotot játszó Michael Fassbender merev mozdulatain, amelyek egyszerre mulatságosak és elbizonytalanítóak. Természetesen a legfontosabb kötelező szereplő az az idegen organizmus, amely ezúttal is újabb megjelenési formákban lép elénk, amin borzalmas biológiáját és képzőművészeti ihletettségű formáit is érteni kell, és amely, miközben mélységes undort és rémületet kelt, szüntelen kíváncsiságot is ébreszt a nézőben.
A remeklések mellett fanyalognivaló is akad a Prometheusban, néhány feleslegesen túlbeszélt dialógus, a sablonos fordulatok, például az ellenszenves szereplők kezelésében, illetve Guy Pearce erőltetett aggastyánmaszkja (mivel maszk nélküli jeleneteit kivágták, érthetetlen, miért nem egy valóban idős színész játssza a szerepet). Ezek sem képesek azonban elrontani a filmnek azt a delejes hatását, amely nemhogy nem fárad ki a végére, de fordulatról fordulatra építkezik egészen addig, hogy megalapozza a vágyat a kaland folytatása után.
| A cikk közvetlen elérhetőségei: | |
| offline: Filmvilág folyóirat 2012/07 52-52. old. |
| online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11124 |
