KEZDŐLAP KERESÉS LAPOZÓ FÓRUM LINKTÁR KAPCSOLAT IMPRESSZUM
 

GYORSKERESÉS:

  >>Bejelentkezés

RÉSZLETES KERESÉS

LAPOZÓ

HÍREK
ELŐFIZETÉS
GYIK/FAQ
ARCHÍVUM
FRISS SZÁM

BLOG

 








 P a r t n e r e i n k : 





 T á m o g a t ó k : 

NKA

Üdvözöljük a Filmvilág honlapján!

Friss számunkból – 2020/08

MAGYAR MŰHELY
Szilágyi Ákos: „Túl nagy szavakat ne! ” Létay Veráról
Kovács Bálint: A rendszerből törölve. Hol vannak a magyar filmek a kamaszlányokról?
Schubert Gusztáv: Tékozló fiúk és lányok. Beszélgetés Dombrovszky Lindával
Parádi Orsolya: Mossa kezeit. Dombrovszky Linda: Pilátus

FILMTÖRTÉNET NŐNEMBEN
Schreiber András: Mégis, kinek az egyenjogúsága. Margarethe von Trotta és a német nőmozgalom
Vincze Teréz: Filmiskola kizárólag női oktatókkal. Mark Cousins: Women Make Film
Kelecsényi László: BB avagy az ellopott tükörkép. Egyfelvonásos

NŐI KÉPEK
Pethő Réka: Értékrend és hatalom Gileádban. Margaret Atwood: A szolgálólány meséje
Herczeg Zsófia: Nők útjai a megváltásig. Animáció nőnemben
Kovács Kata: Közös sebek. Képregény-legendák: Alison Bechdel: Fun Home

ÚJ RAJ
Jordi Leila: Mágikus neorealizmus. Alice Rohrwacher
Pernecker Dávid: Boldog, hogy itt lehet. Tig Notaro

NEMEK HARCA
Varró Attila: Rémálmok csapdájában. Női bűnfilmek – 1. rész
Roboz Gábor: Kétes elégtétel. Ausztrál bosszúfilmek
Déri Zsolt: Problémás csajok. Női punkfilmek Amerikából

KÖNYV
Schubert Gusztáv: „Eredeti példány”. Bódy Gábor: Egybegyűjtött filmművészeti írások 2.

TELEVÍZIÓ
Alföldi Nóra: A női lét elviselhetetlen könnyűsége Dahvi Waller: Mrs. America
A bűn vonzereje Az HBO „true crime” dokumentumfilmjei

KRITIKA
Margitházi Beja: Termodinamika, szabályok nélkül. Pablo Larraín: Ema
Vajda Judit: A Pásztor az én uram. Małgorzata Szumowska: A másik bárány

STREAMLINE MOZI
Kálovics Dalma: Macska/lány. Junichi Sato – Tomotaka Shibayama: Muge

MOZI

DVD

PAPÍRMOZI




Egy szám ára csak 490 Ft!
Előfizetéssel csak 395 Ft!




Cikkajánló
Balassa Péter: Prospero lapozgat és vonul (1992/02)

Prospero könyveiben két órán vég nélkül kell lapozgatnunk. Muszáj bizony, mert a képtenger fáradságos szövegolvasással párosul, a felirat a képi túlcsordulás részévé válik, de nem biztos, hogy mindennek értelmes szöveg az eredménye; ám értelmetlen sem. Csupán a felhígult, üresedő értelem olykor képzeletünket felülmúlóan szép (émelyítő) képe áll ott, kép és beszéd értelmes feszültsége, közösségteremtő összefüggés helyett. Lehet, hogy Peter Greenaway így tud és akar célhoz érni, a teherként ránk rótt túlcsordulás és a helyenként merev, szertartásos tanácstalanság gazdag bemutatása a végén csakugyan elernyeszti a nézőt, anélkül azonban, hogy előzőleg felcsigázta volna. A szem és az érzékek fáradtsága nem mindig értelmes munkáról ad hírt. Lehet, mondom, hogy nagyon is a korszellem szerinti átírása ez A viharnak, lehet, hogy a helyzet bemutatása és leírása valójában vallomás erejű, ez maga az értékelés. Nem interpretáció (a közbeszólás értelmében), nem véleménynyilvánítás többé a kép, hanem annak felmutatása, ami éppen a kezünk ügyébe esik, ami körülvesz, ami ad hoc rendelkezésünkre áll, amiben hentereghetünk és dúskálhatunk, századvégünk egyik esztéticista variánsát: a manierizmus posztmodernizálását kitáncolva, hogy a kép voltaképpen „korabeli” raktár és bazár, s hogy mindennek a megformálása egy manír stílusként való felvezetése. Egész kultúránk kellékként való felvonultatása jelzésszerű karneválra, processzióra, körmenetre, kapkodó, halovány szaturnáliára emlékeztet (a sebtiben elkapott fenekek és fütyülők tömkelege – élvezhetetlen), olyan kulturális zarándoklatra, vagy ünnepélyre, amely megelőzné – mint az eposzban az enumeráció – a harcot, a tusát, az ellentétet, az emberi viszonyok kultuszát, az igazi bonyodalmat. Csakhogy Greenaway filmjében nem következik mindezek után ilyesmi, hanem végestelen végig, kitolva minden igen-t és nem-et vizuális lapozgatás, melyértelműnek látszó vonulgatás és zajos meditációlátható arról, hogy idegenek vagyunk már saját ügyünkben (könyveink, metszeteink, kulturális utalásaink és motivikus készletünk között), idegenek mindabban, ami megalkotott értelem bennünk. Elfogadnám mindezt, sőt, becsülném, ha legalább el lenne döntve, hogy ez az idegenné, kaotikussá váló kincseskamra és varázsszoba a mondás, a mondandó; hogy mára már csupán kimódolt fölvezetés és kellék-duska a kultúra egykor megtartó, kifejező világa, amilyennek például Caliban légies, geometrikus tánca, súlytalan, periférikus balettje mutatja a filmben. Sajnos azonban nem tekinthetek el attól, ahogyan eredetileg, oly sokértelműen megszólítja őt gazdája, rabtartója, Prospero (Babits Mihály fordításában): „Hó, Caliban! Te földdarab, te!”...

[tovább...]

 
Cikkek kommentjei
Szerző, cím, évfolyamlegfrissebb 
1. Melocco Miklós: Képhalmaz 1979/10 (1 komment)2020-02-08 19:50
2. Gelencsér Gábor: Psyché 2017/09 (1 komment)2019-01-08 23:46
3. Báron György: Poppy és Scottie autóba ül 2008/12 (1 komment)2018-08-31 11:01
4. Schubert Gusztáv: Mizz Bronti segít 1998/10 (1 komment)2018-07-15 20:09
5. Kelecsényi László: És akkor a Psota… 2016/05 (1 komment)2018-04-29 22:40